Az adventi várakozás idején,
Gyertyák lángja tisztítja lelketek.
Mely ártó dolgokkal össze sose fér,
Én" Tudom ti mindenkit szerettek"

Érzitek család összetartozását,
Fények fenyőn, ajándék alatta.
Jézuska jöttével adja áldását,
S dicsőítő dallamok hangzanak.

Szonett 80.

A költő már lassan húsz éve halott,
Köréje gyűltek a ritmusok, rímek,
Már majdnem megfogta a mindenséget,
A legszebb sorokkal, mit fül hallhatott.

Búsan dúdolt, mint egy tuba vagy fagott,
És szerelme csak asszonyáért égett,
Sokan nevették a hűsége végett, Strófáiban ő csak Neki vallott.

Az első hóban lépeget,
ismerkedik, nézegeti,
nem látott meg ily hideget,
teljesen más, új ez neki.

Rögtön markába fogta,
kis kesztyűje el is ázott,
nézte amíg el nem olvadt,
kicsi keze biztos fázott.

Apró cipők nyoma maradt,
játszótéren mindenütt,
néha akadt egy nagyobb folt,
hol egy gyermek lefeküdt.

Havas tájra ébredtem ma.
Szememnek jóleset, mint minden, ami szép.
S ahogy szálltak, szálltak egyre a hópihék,
Hószínt öltött az öreg fa.

Szempillámon is egy-kettő
Megpihenni vágyott a hosszú út után.
S ült ott egy percig, mint király nagy trónusán,
Ki úr, mégis oly esendő.

Négy gyertya adventnak koszorúján,
hát megszületett Krisztus Király,
minden év egy újabb várakozás,
Ő pedig itt van, köztünk a varázs.

Közöttünk jár, ki nem veszi észre,
aki oly gyenge, hitének nem kertésze,
Ő ott van velünk árnyékban és a fényben,
boldog nevetésben, a pottyanó könnyben.

Advent első vasárnapjára

Akkor a csillag felragyogott  Világok
virágjaiból illatos jászol,.
s benne a kisded fölsírt: SZERETVE VAGYOK?

Advent második vasárnapjára

Az emberek még nem értették. A hideg
fények, hogy lesznek lelkek tüzei ?
De valamit éreztek, s közelebb léptek..

Advent harmadik vasárnapjára

Az idő rohan az útja végtelen.
Átgázolva az emberi életen.
Amint vadnyúl az erdei tisztáson,
Táncol mint tiszavirág a vízháton.

Ki éri az emberöltő távolságát.
Szép korában is élheti világát.
Neki is ad még illatot a virág,
Ha testével szembenéz optimistán.

Hóember az udvaron,
piroslik az orra,
jókedvűen ácsorog,
nincsen semmi dolga.

Mosolyog csak egész nap,
örül télnek, fagynak,
nem bánja ha a fejére,
lyukas lábost raknak.

Kezébe ha seprűt kap,
támaszkodik rajta,
mindegy, hogy egy ágdarab,
vagy a cirok fajta.

Négy évszak az idő múlását jelzi,
Kőrforgását ember évnek nevezi.
Szerető testvérek követik egymást..
Míg a fa öreg lesz ereje elszáll.

Mikor a fa kiszáradt és kivágják,
Évgyűrűi élt éveit mutatják.
Tapasztalatból  az ember követi,
Saját korát is évenként növeli.

Távoli hegy mögül felbukkan a nap,
Ébreszti fényével az alvó tavat.
Párafátyolban a színek mosódnak,
Égi földi színek csodálatosak.

Apró vízcsipkék a fényben fehéren,
Villannak zöldek ébredő színével.
A két partot aranyhíd köti össze,
Benne égi jelenség tündökölve..

Zörög a nád, gémje röppen;
Majd magasba, nagy körökben.
Ki zörgeti?
Mi zörgeti?
A betyár az, ki fölveri.

Zörög a nád, réce búvik,
S mint falevél, csöndben úszik
A sás között,
Zsombék mögött…
Betyár ide mért költözött?

Nekrológ Kóbor Jánosra emlékezve

...És jött egy jel, egy Égi jel,
megértetted, indulni kell.
Széllé váltál, menny felé zúgsz,
Tejút sztyeppén vezet az út.

Trojkád űzöd a friss havon,
Gyöngyhajú lány, ki átkarol.
Ezüst hajad fénylőn lobog,
könnyet ejt`nek a csillagok.

Lépteid alatt a kövek ott lapultak.
Mindenütt mások. Mielőtt belépsz
nézz körül . Leplezetlen kacérkodások
táncolnak. Huncut mosolyok kifinomult
komédiája elárasztotta
a kertet belül. Kaput rácsdísz ívei,
átláthatóvá tették. Hosszú hajfonat
takarásában lágy mozdulatok
simogattak táncolva, s ahogy lecsúszott

Ne menj még, maradj, Add a mozdulatodat,
ölelésedet, melynek hiánya
hiába keresem, nincs nap, naponta. már.

Sokszor nézlek itt a képen. Szótlanul ülsz
mozdulatlan kéj az éjben, s váró
lehelet, csak csacsogó csupasz vágybáró,
 

Aranyló napsugár derűs kedvet kínál,
találkozunk a parton, a hajóhídnál,
kikínlódott december, egy szép naposat,
jöjj kedvesem, hát játszunk a Mikulásnak.

Felkötünk mi is olyan szakállas maszkot,
piros sapkát kabátot, húzunk nadrágot,
a piros csizmát se felejtsük felhúzni,
ám előtte menjünk magunkat oltatni.

Gyerekek, kicsik, nagyok!
Vártatok, hát itt vagyok!
Puttonyomban csomagok,
remélem, jók voltatok!

Ne félj tőlem, kicsike,
parolázzunk íziben!
Kérlek, énekelj nekem,
visszhangozza a terem!

Szavald el a versed is!
Ajándékot kapsz te is
meg rengeteg barátod,
arcuk virul, úgy látom.