" Az ébrenlét s álom között"
Mond az eszünk csütörtököt.
Hölgy az ágyán csak ücsörög,
Bambul, míg az óra csörög.

Odakinn már hajnal hasad,
Bíborszínű a pirkadat.
Fényében ragyog az ablak,
És a csodás női alak.

Fényben ülni üde érzés,
Kürtszó hozna megbékélést.
Azért bánatos e szépség,
Várja a jel érkezését.

Ha egyszer elmegyek,
itt hagyom majd nektek
a nap sugarát,
a tenger moraját,
suttogását a szélnek,
kékjét az égnek.
Ami csak az enyém volt,
azt is itt hagyom,
minden gondolatom,
szívem szeretetét,
minden reménységét,
két karom ölelését.
Bár nem volt az enyém
értékes gyűjtemény,
se a szépséges világ,

/1956.nov.4./

Én láttam elbukásod
Ó, szent FORRADALOM!
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jajszavát
Láttam a menekülők áradatát
S láttam a szenvedő anyát, apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát

Anyácskád könnye öntözi tüskés ágam...

Békegalamb, békegalamb!
Mondd, hova akarsz repülni?
Szárnyad törték a gazok,
Nem adnak neked se vizet, se magot!

Szárnytörött békegalamb!
Maradj velünk, ne repülj messze!
Jobb itt velünk, a mi hazánkban,
Mint másutt szárnyad törötten!

HALOTTAK NAPJA 2019

Feladtad a leckét egykor jó anyám,
holtadban is csüngök minden egy szaván
szeretetednek, nem hagyom a porban
kedves képed emléktől jóllakottan,

A békésen haldokló levelek
a cipőmre tapadva
szorosan ölelnek.
Most nem törődöm velük.
Már csak pár lépés…
Lassan közeledem.

Látod, itt állok megint.
Elképzelem, ahogy csillogó szemed
vidáman rám tekint,
ahogy egykor régen,
mikor még nem számoltuk
eltűnő perceink.

Ködös hajnalon
te is elhagytál engem
imádott nyaram.

A
tüskés
burokból
megszületett
gesztenye herceg.

Szonett a megbocsátásról és a meg nem bocsátásról

Aranyködben úszó őszi alkonyon
vétkeim könnyeznek vésett kövekben
miket elkövettem amelyeket nem
ha nem bocsátod is meg megbocsátom

neked hattyú vitorlája a tavon
sosem tagadom meg kiket szerettem
nehéz napokon az érdem színtelen
sötét koromfolt az égő fájdalom

Rád gondolok most
Lelkem kertjében ülök
Időtlen szél száll

Időtlen szél száll
Nevet a viruló táj
Mert te itt vagy már

Vállkendőm takar
Tekinteted melenget
Öleli szívemet

Képzelt valóság
Nem engedem el soha
Éltető varázs

2022. október 2.

Ijesztő árkokat vont
arcára az idő.
Ráncai mind
a föld felé mutatnak.
Nevető szarkaláb
nincs a szeme körül,
csak szigor,
harag és rosszkedv
tekint rád.
Készenlétben tartott
puskaport keverget.
Jöttödnek
ő sohasem örül.

(Emlékezés virágai)

Ó, fehér virágok
Emlékező krizantémok
Mit üzentek az elhunytaknak
Minden sziromra egy könnycsepp hullhat

Minden virág szívünk fájdalma
Szeretteink szomorú siratása
Bánat könnye hull reátok
Hófehér, gyönyörű virágok

"Ott jár a jó kedv mókusa,"
ahol ehet ropogtatva,
hogy megteljen a pocakja,
többit gyűjti  az odúba.

Bebújt már a rőt színekbe,
testén, fülén és a farkán,
selymes szőre rozsdabarnás,
hófehér az izmos melle.

Olyan gyorsan, mint a villám,
csapong, ugrál fáról-fára,
hol jár, szemünk nem is látja,
lomb mozgása mutat irányt.

"És jó volt élni, mint ahogy soha, " 
Tündér szállt erdei otthonunkba.
Szerelmet varázsolt  számunkra,
Mely lángolva lett életünk sorsa.

Esti fényben sokszor sétát tettünk,
Őszi falevelek talpunk alatt.
Múló sorsukkal vívtak viadalt,
Kéz a kézben mentünk el felettük.

lobban a mécses ringó fénye
messzire száll sok apró szikra
őseink ezer kicsiny lénye
nyugalmat áraszt minden sírra

2022. október 28.

Kép:http://blog.medvesnagyker.hu/2017/10/02/gyongyhazasmecsesek/