Szobámban négy gyertya, bennem hetvenhét
év leégett, kormozott, csorba csonkja
üres üvegszem ég vakon, azúrkék
fényt várok tőle, mint esdeklő szolga
elkéne nálunk a szép szelíd beszéd
szívek tág kamráiba raktározva
hallgathatnánk a szeretet lágy neszét
kicsomagolhatnánk újra meg újra
egy felénk nyúló a tárt karok közül
megolvadna a merev márványos ég
szólna valaki melegen, emberül   
mily nagy csoda lenne, holott semmiség
törne át egy szólam a siket űrön
legyen idegen, akár ismeretlen
tekeredne rám gombolyagnyi öröm
szeretet cérnaszál foltos lelkemben
ezen napfényes aranyvasárnapon
tisztára mosom a lelkem ablakát
négy gyertya fénye fonott koszorúmon
hogy Isten nézhesse bennem önmagát  

2022. december 18.