Egy hajlott hátú öregasszony lettem,
Egy évtizeddel mögöttem a hetven.
Öreg falépcsőn felfelé totyogok,
Korhadó korlátjába kapaszkodok.

Régóta élek itt a domboldalon,
Könnyedén futottam fel fiatalon.
A lépcső deszkái lassan szétcsúsznak,
Kőkerítés vakolata rám hullhat.

Nézem a hegyet
velem sír egy szaxofon
békére vágyom

Sajgó testem elhagyva
lebben a lelkem
felhőn túli életre
karodba vágyom

De itt állok még
szolgálom a világot
örök elégedetlent

Simítom arcodon
régmúlt idők barázdáit
szememben szemednek fénye
felhőoszlató őszi naplemente

Eldobott, még füstölgő csikk,
körbenéz, talán szégyenli,
de győz az örök szenvedély,
bár körmét kissé égeti.

Földöntúli boldogságát,
már egy szippantás meghozta,
tovább lépdel földre figyel,
tán még valaki eldobta.

Messziről, vágyódva nézi,
a megállóban cigizőt,
ha a busz most ide érne,
maradna abból a kicsiből.

Megmutatta magát a tél,
könnyeket csalt szemembe a szél,
sajnos otthon hagytam kesztyűmet,
csak meleg zsebem kényeztet.
Talpam alatt ropog a hó,
hallgatni ezt oly nyugtató,
lábnyomomra vissza nézek,
csillognak a neonfények.
Tócsa jéggel takarózott,
széle körben kivirágzott,
hópihe ül a pillámon,
csúszik az út, azt sem bánom.

Nézz rám szépen
Úgy, mint régen,
Úgy, mint régen

Súgd meg nekem
Úgy, mint régen,
Úgy, mint régen

Mindig szeretsz,
Úgy, mint régen,
Úgy, mint régen

Hogy örökké,
úgy, mint régen
úgy, mint régen

Hozzád vágyom,
Úgy, mint régen,
Úgy, mint régen

Hogy örökké
Csakis téged

Jégvirág rajzolt
Álomtavaszt szívembe
Csillogó reményt

*

Ne zárj kalitkába
Ne mond azt, hogy kell.
Engedd, hogy a jót szívből
Magamtól tegyem

Ne urald lelkem
Ne diktáld, mit érezzek
Van saját szívem

Bennem dobogó
Szívemben a Lélek szól
Ő az iránytűm

*

Bölcsőjében ring az élet,
csak a vágy van, nincs még lélek,
dobog a szív, de nincs mélye,
nincs benne, mi fájna, égne.

Agyában a gondolatok,
nem keresnek kapcsolatot,
nem érti még mi az élet,
csak egy adat csak egy képlet.

Ha eléri őt a lényeg,
tudatára akkor ébred,
ember lesz, és oly esendő,
megérinti a Teremtő.

Talán nem én vagyok, ki cipelem,
hanem a kereszt cipel engem,
görcsösen rám kapaszkodva
átfonja a lelkem,
meghitten szorongat kárörvendő kéjjel -
elhagynám, de rám tapad
konok szenvedéllyel,

Érzéketlen ember nem tud szeretni,
Ezt csak érző szívvel lehet átélni.
Mikor ölel a természet szépsége,
Család önzetlen szeretet érzése.

Csodás természet és a boldog család,
Adja életünk igazi tartalmát.
Mikor sorscsapás ér a földre esünk,
A kezüket nyújtják jer felemelünk

Felhők jöttek felőled, üzenetet hoztak,
Ám belőlük most csak könnyek záporoztak,
Közben kibukkant ezer sugara a Napnak,
Ilyenkor ördögök feleséget korbácsoltak.

Esőcseppek prizmáin, színképek vetültek,
Így az égre, színes koszorút feszítettek,
Mily szép az élet, itt van ezernyi csodája,
Kettőnknek mikor lesz, egy közös vacsorája.

Emlékeket korbácsolt ez a nap,
Néked küldött lesz ez a képeslap,
Szavaimmal fogom kivirágoztatni,
Nem lesz ám hosszú, csak egy mondatnyi.

Piroska, január tizennyolcadika,
Kedves név, oly édes grammatika,
Fiúgyermekként képzeld babáztam,
Piroskám már akkor ott voltál babámban.

Vonó sír hegedű húrokon,
elábrándozom a hangokon,
a melódia már csalogat,
vágyom a bűvös dallamokat.

A hangok életre is kelnek,
csodát és szépséget ígérnek,
lehet végtelen, vigasztaló,
vagy nyugtató és felkavaró.

A télesti tájban járva
léptem alatt roppan a jég.
A sötéttől körülzárva
reám borul az alkonyég.

Szinte hallom a csengőszót,
gyorsan felnézek az égre.
Vajon meglátom Télapót?
Talán eljön hozzám végre?

Egy hullócsillag szállt alá,
vagy lehet, csak egy meteor?
Száguldása így lett dallá,
és rám hullott a csillagpor.

Fekete éjszakában a hold világít,
vízre ezüstös hidat épít, elvakít.
Nem rezdül a levél, nincs az égen felhő,
csak a néma, csendes éjszakai erdő.

Magas sziklák körbeölelik, megvédik,
oltalmazzák rohanását ha tajtékzik,
ha kell, apró kövek közé is bújtatják,
vizének csendes csobogását hallgatják.

"Mint gyermek, aki már pihenni vágyik",
úgy nyugtatom lelkem karjaidban,
szívem egyre hevesebben dobban,
s kezem arcodon simogatón játszik.

Mint gyermek, ki érzi anyja hiányát,
úgy keresnélek, ha nem vagy velem,
nagyon fáj, de mégsem röstelkedem,
magamhoz szorítom éjjel a párnát.