Néha lovakkal álmodok,
gyönyörű büszke mének
vágtatnak fürge szélben,
és én is velük vágtatok.
|
Kérdezz, csak kérdezz,
s én válaszolok,
persze csak akkor,
ha éppen tudok.
|
Nyuszi ül a hóban,
búsan egymagába',
mert szegény a tavaszt
mindhiába várta.
|
Olyan minden itt, mint egy álom,
minek értelmét nem találom,
keresem, kutatom folyton,
közben foltokat ejtek a folton.
|
"Azt mondják, nincsenek nagy változások. Az ember nem vetheti le a bőrét, mert olyan amilyen. Felcímkézzük magunkat "jó" és "rossz" címkékkel. Mások is ilyennek látnak bennünket, sokszor pont ezért sodródunk bele önmagunk negatív oldalaiba... mert hiszünk másoknak, és mert nem ismerjük magunkat.
|
2011. március 28.-án hajnalban gázolta egy autó halálra Unokaöcsénket Krisztiánt. Az Ő emlékének adózom a verssel.
|
Kedves Barátaim!
Ezzel a képpel a lányom lepett meg ma az alábbi szöveggel:
|
Mint kis bogárt,
borostyán börtönbe zárt
a néma fájdalom.
|
Ólom lábon vánszorognak a napok és én sorra megpróbálom túlélni őket. Minden nyűgöm és fájdalmam lenyomom a torkomon.
|
Nem tudok többé verset írni,
nem tudok írni, csak sírni...sírni.
|
Én szót fogadtam.
Nem mentem sehová.
|
Mi végre a szépség, ha mulandó,
s a sok balga, botor halandó
azt hiszi halhatatlan lesz,
s ezért bármit megtesz.
|
Vártalak, vártalak,
pitypang mezőn
szívembe zártalak.
|
Óh márciusi hősök,
negyvennyolcasok.
|
Összecsuklott lelkem, várja a tavaszt, remélve tőle azt,
hogy felépül a vár,
s egy idő után énem újra rámtalál.
|
kilenc hónapok
vajúdással teli lét
szült és temetett
|
Kedves Barátaim!
Unoköcsénk Kökény Krisztián holnap lenne 32 éves, de már két éve lesz, hogy nincsen köztünk.
|
amíg én élek
velem él a reményem
te vagy a fényem
|
Olyan nagy itt a csend.
Gyötrőn nyugtalanító,
mindennek hátat fordító,
arcunkba némán ordító,
|
ébred a tavasz
zsenge mézízű rétek
virág szőnyegén
|