Gondoltál-e már arra mi a csend? Színtelen, szagtalan, íztelen, megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan. Én azért megpróbálok róla beszélni, tehát megtöröm a csendet. Hogy lehet megtörni a csendet? Mint a diót? Mi a csend? Két szívdobbanás közti szünet? Ha a szív utolsót dobban, utána következik a halotti csend? Amikor eltemetnek, rád borul a síri csend?

Vannak szívderítőbb csendek is. Itt van például a puha fehér csend, amikor leesik a hó, fantasztikus csend ül a szikrázóan fehér tájon. Tehát a csend ülni is tud? Érdekes. És mit gondolsz a fekete csendről? Borús csillagtalan éjszaka leszáll a városra a csend. Ezek szerint szállni is tud? Éjszaka felijedsz, mert rosszat álmodtál és egyszer csak azt érzed, hogy körbevesz a néma csend. Hogy mikre nem képes?

Aztán van a zenehallgatás utáni csend, amikor még az utolsó dallamok zsongnak-bongnak benned, de a csend átveszi lassan az uralmat feletted. Néha belopózik lelkedbe a jóleső csend. Elfáradtál és elnyúlsz megszokott fotelodba, mert vágysz egy kis csendre.

Milyen is a vihar előtti csend? Tragédiát jósló. Elhallgatnak a madarak, szellő se libben, mindenki és minden érzékeli, hogy most valami rossz következik. A viharutáni csend a megdöbbenés csendje, ami ráterpeszkedik a lerombolt tájra, élőre és élettelenre.

Egyszer meghallgatnám a sivatag csendjét is, ahol a végtelen vörös homoktenger némán hömpölyög. A sarkvidékek csendjét a zordon jégmezők felett, néha csak a jég rianása töri meg. A világmindenség végtelen csendjében a csillagok és bolygók hangtalanul róják útjukat. A Nap és a Hold nap mint nap csendben váltják egymást, életet lehelve Földünkbe.

Csak egy kis szócska: CSEND, mégis mennyi mindent jelent, pedig színtelen, szagtalan, megfoghatatlan és leírhatatlan.

Bevallom legjobban azt a csendet szeretem, amikor megfogod a kezem. Tenyereden érzem a szíved lüktetését, hallom a csendet, két dobbanás között. Jó ez a beszédes csend, elringat, megnyugtat és boldoggá tesz.

A legszebb csend a szeretet és az összetartozás csendje, megőrzöm híven a síri csendig.