Este van, megint este,
álmodozó szemmel nézek a sötét fellegekre,
várok egy isteni jelre.
Behunyom a szemem,
és már messzire repít a képzeletem.
Ringat engem egy gitár halk, gyönyörű hangja,
a kedvesem nekem játssza,
dalát nekem dúdolja.
Száll a gitár hangja,
szelek szárnyán messzire száll,

Velem vagy,
akkor is, ha nem akarod,
ha fáradt vagy arra,
hogy átöleljen a két karod!
Velem vagy nappal és éjjel,
bármerre is visz az élet.
Velem vagy itt bent,
bent a szívemben,
mely érted él,
hisz téged oly nagyon szeret.
Velem vagy örökre,
ezen nem változtat már
semmi sem!

2023. november 6.

Jól áll neked minden gyöngysor,
lehet piros, sárga, zöld,
egysoros vagy nyolcsoros,
karkötő és fülbevaló,
mind-mind hozzád való,
és mind-mind neked való.
Illik a ruhádhoz,
legyen a szoknya rövid vagy hosszú,
nagyestélyi vagy sportos fazonú,
lehet sort vagy nadrág,
rajtad csillog, mint a napsugár.
Egy remek ékszergarnitúra

Látszólagos csend, nyugalom,
befelé hulló könnyeimet lassan elfojtom,
apróra tört lelkem darabjait összesöpröm,
a szemétbe öntöm,
Istenemhez könyörgöm.
Nincs vita, rég kész a lista,
ki, mikor és hova.
Adott a gravitáció,
rombol a civilizáció,
jön az invázió,
él a szitkozódó,
az embert próbáló életek vad versengése,

A Kis-Balaton partján
learatták már a nádat,
fel is rakták őket szép gúlákba,
egymás után szép sorjában.
A Kis-Balaton oly csodás,
télen, nyáron más és más,
sok vízimadár itt telel át.
Zajosak a madarak,
egymásnak mindent elmondanak,
hol található a legjobb falat.
A befagyott tó vizén
ők büszkén járnak,

Halkan oson a hajnali csönd a nádasban,
a fűzfák némán alszanak,
madár sem száll a határban.
Szél sem lebben,
a köd nehezen oszlik szét,
alig látszik a borongós ég.
A Balatont vastag jég borítja,
egy kevéske hó puhán betakarja.
Majd hirtelen hatalmas zaj veri fel
a hajnali templomi csendet,
egy dübörgő, borzasztó moraj

Mohón csókolnám a szádat,
kívánom,
hogy érezzem újra a vágyad!
Kívánom,
hogy bennem éledj újra,
hogy érezzelek újra és újra.
Boldogságra vágytunk mind a ketten,
és ezt megéltük együtt már édesen,
és miénk volt a végtelen!
Erre vágyom azóta minden percben,
átélni veled a lehetetlent,
a gyönyör legfelsőbb fokát,

Őszi szél borzolja a hajamat szét,
langyos a napsugár,
már nem forró a lég.
Jönnek az őszi viharok,
hűvösek már a hajnalok.
Az ősz varázslatos színeiben gyönyörködhetünk,
olyan, mint mikor vöröset, sárgát, barnát összekevertünk.
Már érezzük az őszi szél hűvös leheletét,
az eső áztatta fák levelei hullanak,

Szél viszi messzire az én sóhajom,
veled szeretnék boldog lenni,
ez az óhajom.
Szellő szárnyán üzenem tenéked,
rád várok, kedvesem,
ugye érzed?
Jöjj hozzám,
siess drágám,
ne várjalak hiába,
repüljük a szellő szárnyán
egy csodálatos világba.

2023. november 3.

Álmodtam egy csodálatos, szép világot,
hol a réteken mindenki szedhet csodaszép virágot.
Ahol nincs fájdalom, bánat,
ahol beteljesülnek a vágyak,
és senki senkinek nem árthat.
Álmodtam egy csodaszép világot,
ahol mindig mosolygós arcokat látok,
öröm legyen az arcokon,
friss, tiszta levegő tóduljon be az ablakon.

Ülök az itthoni csendben,
a csonkig égett gyertyákat elmerengve nézem,
és elhunyt drága szeretteimre emlékezem.
Ők már oly messze vannak tőlem,
de az emlékük itt él ma is velem.
A gyertya most értük égett,
hisz míg éltek, szívük engem féltett,
nem felejtem el őket soha,
ha velem lehetnének, de jó volna!
Tudom, vigyáztok rám fentről is,

Mindenhol téged várlak,
kereslek, kutatlak én,
elvetélt könnyeim szobámban
gurulnak szerteszét.
Fájdalmas néma üvöltésem senki,
de senki sem hallja,
bennragadt a sikoly mélyen
a torkomban.
Ugye nem volt minden hiába,
szívem a válaszodat oly nagyon várja.
Álmaimba menekülök,
hol végre meglellek,

Kereslek kedvesem az éj sötétjében s az égen,
én megtaláltalak a halvány holdsugárban,
mely az ablakomon beosont,
és mint a tollpihe, oly puhán átkarolt.
Átkarolt, hozzám bújt, suttogott,
s én behunyt szemmel,
vágyaimmal harcolva éreztem kezed bársonyát,
szíved dobbanását.
Úgy éreztem, velem vagy ezen az éjszakán,
hogy nem álmodom,

Temetői csendben halkan lépdelek,
száraz faág a talpam alatt megreccsen.
Krizantém csokrom
Édesanyám sírjára hozom.
Hideg márványváza, melybe virágom teszem,
imára kulcsolva kezem,
némán könnyezem.
Hiányzol jó anyám énnekem, míg élek,
úgy érzem, velem vagy, így nem félek.
Gyertyák égnek, könnyeim hullanak,

Szívemet
vasmarokkal tépi az élet,
szorítja erősen,
olyan, mint egy rám rótt ítélet.
Nincs menekvés, hiába már minden,
szívem elvérzik csendesen.
Úgy érzem, megcsalt a remény,
az élet velem kőkemény.
Vágyálom nekem a boldogság,
egy percre velem volt,
de gyorsan tovaszállt.
Szívemben oly nagy a fájdalom,

Gyere, ölelj át,
csendesen, némán,
nem kell a beszéd,
a sok ámító szó,
mely semmire nem való.
Ölelj, szoríts magadhoz,
érezzem a szíved lüktetését,
és lássam a szemedben
a vágyad ébredését.
Ne szólj, csókolj,
mézédes csókoddal
oltsd el szerelemre ittas,
végtelen szomjamat,
ne alkudj meg a múltbéli sorsoddal.

Vágyódom kedvesem,
ó, miért is?
Tátong a hiányod,
látni még az űrből is.
Szeretni szeretnélek,
ó, miért is?
Ki tudja,
Ámor csalfa nyila eltalált engem is.
Vágyom érintésed,
ó, miért is?
Testem, lelkem beleremeg a gondolattól is.
Szerelem, szenvedés,
ó miért is?
Kín és tüzes szenvedély,

Állok a temetői csendben,
fenn sírnak az égiek,
szürke fellegek szállnak,
a fákat a viharos szél rázza.
Kezemben a virágcsokor,
szeretteim sírjára rakom,
könnyezve néznek rám
a hófehér krizantém ázott szirmai,
ők is átérzik fájdalmas veszteségeim.
Imára kulcsolom a kezem,
az eső áztatja mindenem.
Sírnak fent az égieg,