Szép lassan elöregedik az országunk,
kevés a fiatal,
sok az öreg.
Minket körbevesznek a határok,
sok fiatal boldogulást keres máshol,
van, aki kívül szeretne élni,
van, aki belül
boldognak lenni.
Esténként a teraszra kiülni,
a csendet hallgatni,
amikor a bokor levelei
között egy tücsök kezd hegedülni.

Forró a nyár,
lonc illata száll,
tudom, valaki, valahol vár,
talán egyszer rám talál.
Izzik a levegő, forró a lég,
hát jöjj, kedvesem,
a szeretetből sohasem elég, gyere hát, légy velem!
Hiányod fáj nagyon,
megszokni nem tudom,
könnyem hull egy nyári alkonyon,
mindenem neked adom.
"Egy könnycsepp megpihen a pillán,

Sírjon a gitár, kedvesem,
egy csodaszép dalt,
csak nekem!
Játszd el,
hogy mennyire szeretsz,
hogy mit sem ér
az életed nélkülem,
hogy milyen jó velem,
én édes kedvesem.
Játszd el úgy,
hogy sírjon a gitár,
szíved megszakad értem már,
dalold el,
hogy a lelked csak engem vár.
Hallom a gitár hangját,

Álom vagy valóság,
a verstolvaj köztünk jár,
gombostű élén fut az igazság,
remélem, tudod, hol a jó út már.
A költők sora írja verseit,
de van, ki ádázul meglesi,
verseire fáj a foga neki,
s ha nem vagy résen,
galádul elveszi.
Hát írj te is szép verseket,
prózát, novellát,
és ne lopkodd a másét,
ez nem szép,

Fogd a kezem, ne engedd el,
reszket a lelkem, ölelj át, kedvesem.
Kint dúl a vihar,
erős szél rázza a fákat,
villámok cikáznak, dörög az ég,
félve ölelik egymást a fák,
az eső a leveleiket tisztára mossa már.
Összezárták a virágok szirmaikat,
benne kis bogárkák menedéket találtak.
Remeg az árnyék,
a szél darabokra tépi szét,

A boldogság kék madara vállunkra szállt
azon a júniusi délután.
Boldogan öleltelek karomba,
s forró csókom szomjazó szád oltotta.
Boldogság kék madara velünk volt,
s mi mohón szürcsöltük a kéj mámorító italát,
egymás ölében várt ránk a boldogság.
Viharos száguldás a szerelem szekerén,
s mint a madarak, szálltunk az ég felé,

Távolban nekünk még
fényesen csillog a remény,
mint sötét éjjel a sarki fény.
A sarkcsillag, mely a hajósoknak is utat mutat,
vezessen hozzám újra vissza,
hisz boldogságod itt van.
Susog a nyáresti szellő,
a virágok illatát viszi messzire el ő.
Szellő szárnyán üzenem tenéked,
én édes kedvesem, mennyire szeretlek.

Oly jó, ha a remény éltet,
szívünkben a szunnyadó szenvedéllyel,
melynek már csak egy
aprócska szikra kell,
és hatalmas,
mindent elsöprő tűz lesz.
Egy pillanat műve az egész,
s Te úgy érzed, elégsz,
pedig nem vagy túl merész,
mégis, mint fáklya, úgy égsz.
Oly nagy a vágy,
szíved, mint vaj, oly lágy,

Rohanunk életünk során,
nem tudjuk, mért, mi okán,
de mindenki hajszolja az életet,
s van, akit bizony ez éltet.
Én tudom, nem erre a világra való vagyok,
tévesen kerültem ide,
erre nincs ok,
nekem ez már túl sok,
eszemnek egy nagy sokk.
Itt ember embert öl naphosszat,
legyek inkább a tengerben moszat,

Fut, szalad, rohan az életünk,
sokszor bizony ezzel egyet nem értünk,
de nincs mit tennünk.
Gombostű élén táncolunk álom
és valóság határán,
s ha a hajnali pirkadat még ébren talál,
egy forró tea új reményekkel táplál.
A költő verset ír hajnaltájt,
szerelmeset, vágyakozót, édeset.
Libben a függöny,
a hajnali szél játszik

Szerelem, szerelem,
mely nincs korhoz kötve,
ha elér,
oda az ész,
bármily merész.
Jön, és nincs mit tenni,
vele kell menni.
Ha Ámor nyila szívünkön ejt sebet,
nem mondhatsz nemet!
Mint a lehulló tollpihe,
simítja meg a földet,
úgy simogatott a puha, bársony kezed,
testem lankáit, rejtett zugait,

Várom, hogy hívj,
hogy szólj,
hogy várj,
szívedbe zárj.
Várom, hogy írj,
hogy elém állj,
nekem suttogj,
velem sétálj.
Mondd el,
hogy mennyire szeretsz,
hogy nem bírod tovább már nélkülem.
Szólj,
s én rohanok,
bárhol is vagyok,
érted mindent megteszek,
hisz oly nagyon szeretlek.
Oly jó veled,

Most már bennem vagy elrejtve,
mint egy féltett,
rejtegetett amulett.
Legbelül,
csak Te és én tudjuk,
mily mélységeket jártunk együtt meg.
A fent és a lent együtt megélve édesen,
keserű csókunk vad viharában,
összeolvadásunk égi magasságában,
sikoltva kapaszkodva egymásba.
Feledni nem tudom,
vágyom újra átélni ezt féktelen,

Álmomban fogtad a kezem,
együtt futottunk a nyári harmatos réten,
ahol ezernyi pipacs integetett.
A hajnali szél végigsimította kipirult arcunkat,
s mi halk sikollyal öleltük egymást boldogan.
Repültünk a hajnali széllel a gyönyörű azúrkék égre,
s kiültünk lábunkat lógatva egy kósza bárányfelhőre.
Álmomban oly szép volt minden,

Ordítanék az égre fel,
sötét van és néma csend,
a csillagokat sem látni,
oly jó volt rád várni.
Lelkem egy halk,
szerelmes dalt zeng,
üres a szívem,
hisz elvitted,
hiányod fáj, eléget.
Hang nincs,
a torkom szorítja száz marok,
a könnyem csorog,
rám az éjszakában száz farkas vicsorog.

Oly szép a nyári este,
a virágzó lonc illatát viszi a simogató szél,
szívünknek nyugalmat, békét ígér.
Álmunk legyen tiszta,
szép, boldog remény,
hogy a pirkadó reggel a nap első sugaraival
ébresszen minket fel.
Arcunkat simogatja a reggeli fény,
mely oly tiszta,
mint a remény,
és lelkünknek megnyugvást ígér.

Nyár esti szél,
oly sok szerelmet ígér.
Légy hát velem,
szeress nagyon, kedvesem.
Piros ruhám száll a széllel,
táncolnék veled szenvedéllyel.
Jöjj, kedvesem,
táncolj most velem
egy őrjítő, vad tangót,
hegedűn a nyári szél húzza a vonót.
A gitáron Te pengess szerelmem
egy szédítő, szép szerelmes verset nekem.

A remény minket éltetett,
hogy nem múlt minden el,
a mi hajónk még nem ment el.
Ó, drága pillanat,
melyben e szikra kipattant,
szívünkben lobbant a láng
és újra izzott a tűz,
éledt a vágy.
Szerelmünk újra él,
erősebb, mint rég.
Szebb lett a világ,
ezek a tények,
nem vesztek el a remények!

2023. június 11.