Locsolkodni indultam,
de biz hamar berúgtam.
Sok piros tojást kaptam,
de valahol mind elhagytam.
Egy ház tövében lerogytam.
Azon nyomban elaludtam.
Estefelé arra ébredtem,
kutya nyalja a képem.
Lassan haza botorkáltam,
asszonyomat nem találtam.
Az asztalon csak egy cetli,
téged nem vár haza többé senki.

Én édes, drága szerelmem, boldogságom Te vagy
énnekem.
Te vagy a nappal
és az éjjel,
szeretlek téged izzó szenvedéllyel.
Szél suhan a tavaszi hajnalon, harmatcseppekkel játszik az avaron.
Gyöngyökként gurulnak szerteszét,
felszárítja őket a felkelő napsütés.
Ó, kedvesem, mily szép ez az idilli csend,
csak szívünk hangos dobogása zeng.

Lehet, hogy nem vagyok jó már semmire,
lehet, mert beteg vagyok, és bizony megöregedtem.
Lehet, hogy nem kellek már senkinek,
de azért van, aki talán még így is szeret.
Lehet, hogy elmúltak a vágyak, s a szeretet is elhalványult,
de a kedves, szeretettel kimondott szó
ma is a szívemig hatol.
Lehet, hogy csetlek, botlok,

Nappal is téged kereslek,
hisz én annyira szeretlek.
Éjjel a csillagok kötött táncolok veled,
érzem, izzó tűz, vihar tombol benned.

Rohanás ez az egész élet,
gyere velem, engem ez éltet.
Mit nekünk vad vihar, pezselő, égő tűz,
ha szívünket a vágyunk egymáshoz űz.

Nyuszi Gyuszi hopp,
nyuszi Gyuszi hopp,
még egy répát a földből kihúzott.
Gyorsan nő a nyuszi foga,
ezért eszik oly sokat naponta.
Nagyon sok mostanában a dolga, Húsvét jön nemsokára,
nem is győzi egyedül szegény pára.
Segít neki az egész családja, hogy a hímes tojás időben mindenkihez odaérjen.

"Bóbita, bóbita táncol",
tánca mindenkit elvarázsol.
Hegedülnek, szépen muzsikálnak,
nagy baja van most az egész világnak.
Bóbita, bóbita dalol,
hárfán játszanak az angyalok.
Szél fújja a nádas vizét,
partján nyílik a pipitér.
Fűben, fában az orvosság,
patak partján a szél fuvoláz.
Az égen a felhő játszik,

Lassan halad csigabiga,
szegénykének nincsen lába.
A házát is hátán viszi,
megnézheti, ki nem hiszi.
Szegény csiga, alig csoszog,
meg-megáll és bizony szuszog.
Ha elfárad, házába húzódik,
az ajtaja becsukódik.
Énekelhetsz szépen neki,
ha kedve lesz, akkor bújik ki.
Szarvacskáját kidugja, megnézi,

Béka brekeg egy nagy kő alatt,
Cirmi cica lesi, de jó falat.
De a béka csak nem mozdul,
Cirmi cica meg rámordul.
Gyere ki te lusta béka,
Te lennél ma a vacsora.
Cirmi cica hoppon maradt,
a béka élete így megmaradt.

2023. április 4.

Megjött az április hideg széllel, 
talajmenti faggyal, 
pedig mi a szép tavaszt
vártuk áhítattal.
Vártuk a tavasz gyógyító melegét,
virágok illatát, szépségét.
Virágok nyíljatok most is szépen, sorban,
feledjük el, hogy április kicsit bolondos hónap.
Nagyhéten járunk már, Húsvét közeleg,
de bizony még a nagykabát is kell.

Szomorú hír jött,
elment egy jóbarát,
drága lelke fenn van
az égben már.
Oly gyorsan történt minden,
hogy szinte hihetetlen,
pedig voltak jelek,
ő érezte, tudta,
nemsokára mennie kell
egy hosszú útra.
Most, kik itt maradtunk,
fájó szívvel áldunk,
könnyünk csorog,
oly nagy a bánatunk.
Nem figyeltünk rád,

Rügyek pattannak az ágak hegyén,
virágok illatozó szirmai, mint a hópihék, szállnak,
messzire viszi őket a tavaszi szél.
Lágy tavaszi szél simogatja,
a felkelő nap sugara csókot lehel a kankalin sárga szirmaira.
Illatozó tulipánok hajladoznak karcsú testükkel a fűzfaágak hárfáin felzengő
csodálatos dallamra.
Visszavonhatatlanul itt a tavasz.

Tavaszi virágok sora,
kiskertemnek az otthona.
Jácint, ibolya és nárcisz,
a szívünkbe örömet visz.

Illatuk száll jó messzire,
mindenkinek örömére.
Aki látja, mind csodálja,
a jó Isten is megáldja.

"Én megveszem virágodat",
az kapja, ki nem válogat.
Átadom édesanyámnak,
örüljön az illatának.

2023. április 1.

Jött a tavasz, rügyfakadás,
az ifjúság fellázadt már.
"Talpra magyar, hí a haza"
Népünk a rosszat megunta.

Harcba szálltak eszméikért,
a jogokért, szabadságért.
Rabláncaik mind letörték,
fiainkat harcba vitték.

A zászlónkra felesküszünk,
szabadságukat megvédjük.
Hisszük, az Isten velünk van,
senki most már meg nem torpan.

Ha jő az éj,
s szemedben meglátom a szenvedély lángját,
majd átölel a szerelem tűzvörös köpönyege,
akkor megérzed, mi a szerelem vad, tomboló ereje.
Magával ragad, elvarázsol,
s Te átadod magad e mézédes szerelmi mámor varázsának,
s élvezettel habzsolod a percek néma lüktetését.

Ha ébred a hajnali napsugár,
s csókot lehel az ébredező tájra,
melengető sugara körbe öleli a világot,
megnyugszik a test, a lélek,
s új életre kelnek a szunnyadó szenvedélyek.
Óh, tavaszi napsugár simogató sugara, virágszirmok,
duzzadó rügyek áldott illata,
ti adjátok vissza elcsüggedt napjaink varázsát,

Oly nehéz most bármit is írni,
hisz a szívünk száz sebből vérzik.
Elvesztettünk egy régi barátot,
ki közel állt hozzánk,
drága lelke már a mennybe szállt.
Oly nehéz szavakat találni,
szemünkből könny pereg,
lelkünk nem is hiszi,
hogy ez megtörténhetett.
Elszólított az Úr,
s menned kellett,
búcsúzni nem volt időd,

Ha majd egyszer vörös rózsát küldenél nekem,
boldogság lepné el szorongó szívemet.
Nekem nyílna
a vörös szirma,
engem hozna tűzbe bódító illata.
Talán egyszer,
mint a mesében,
ezt is megérem,
s Te majd érzed, hallod
heves szívverésem.
Boldogság kapuját kitárom előtted,
mindent neked adok,
amire úgy vágytál, kedvesem.

Olyan vagyok, mint a szárnyaszegett madár,
menekülnék a semmibe,
de falaknak ütközök,
akármerre repülök.
Nincs itt, aki átöleljen,
nincs itt, aki szeressen,
így sorvadok el szép lassan,
s testem eggyé válik a természettel.
De még pislákol az alagút végén egy kis remény,
hogy kirepülök,
s enyém lesz a fény,
a mindenség.