Hozzád bújni oly jó énnekem,
nincs is ennél jobb már semmisem.
Két karod, ha féltőn átölel, kedvesem,
mennyországba repülsz te énvelem.
Hozzád bújnék most is, édesem,
esőre áll az idő, úgy nézem,
csókolnám a fáradt két szemed,
simogatnám dolgos két kezed,
jöjj, szeress,
jöjj, ölelj,
ne késlekedj!
Szalad az idő,

Őszi szél borzolta fák tövén,
megbújik a hajnali fény,
harmat csillog a fű hegyén,
lassan felkúszik az árnyék.
Ébred a nap sugara,
a kies tájat beragyogja,
felszárítja a harmat könnyeit,
mindenkit jókedvre derít.
Ó, te drága napsugár,
szereteted ontod már
szeptembernek derekán.
Puhán, lágyan arcunkat simogatod,

Már enyhül a nap ereje,
itt van szeptember közepe,
enyhe szellő játszadozik vidáman a sárguló falevelekkel.
A Balaton vizén fodrozódnak a hullámok,
szállnak a hófehér vitorlások,
vijjongnak a sirályok,
itt az ősz,
mindenki érzi a csontjaiban,
jönnek az őszi frontok,
s mi visszasírjuk a nyár édes csókját,

Nem szólsz egy szót sem,
mégis érzem.
Szemed írisze
mindent elmond nékem.
Két karod kitárod,
ölelésem várod.
Én édes szerelmem.
Két karod kitárod,
ölekésem várod.
Én édes szerelmem.

Nélküled is van élet, azt hittem,
de én bevallom, nagyot tévedtem!
Szívem megszakad naponta százszor,
rájöttem, nem bírom elviselni a hiányod.
Minden ész érv hiába,
szívem fájdalmában ordít az éjszakába,
a hold sajnálkozva néz le rám,
vigasztalni ő sem tud már.
Nélküled fáj az élet minden perce,

Nyílik a rózsa,
hol a gondozója?
Várja a boldogságot éjjel-nappal,
vele hálna azon nyomban.
Szíve dobban egyre jobban.
Égő piros rózsája kinyilt,
harmatcseppek rajta,
s Te idd a szerelem isteni nedűjét,
mely a mennyekbe visz.
Oly jó repülni,
az egybeolvadást átélni,
sikoltva szorítani a kéj adta mámorító csodát,

Még érezni délben bőrünkön
a nyár vad égő lángnyelveit,
de a hajnalok, s az esték
egyre hűvővebbek már.
A fák levelei felöltik
színpompás őszi ruhájukat,
s varázslatos színekkel
díszítik a szeptemberi tájat.
A platánfák hatalmas törzsén
szalad fel egy fürge mókus,
vidáman nézi, ahogy a napsugár

Zokog a lelkem,
úgy hiányzol nekem,
a szívem érted kiált,
üzenetem hozzád szállt.
Én kedvesem,
én szerelmesem,
a szív szól,
hogy jöjj, szeress,
és légy velem,
te is élvezd
az együtt töltött éjeket!
Egy éjszaka,
a szív szava,
ha lángol a vágy,
mondd, mire vársz,
hisz most élsz,
boldog most légy,

Száll a gondolat messzire,
gondolunk valakire,
aki szívünknek kedves,
kiért a vágyunk eleped.
Jönnek a fázós hajnalok,
a ködös reggelek,
a magányos esték,
a vágyálmokkal teli éjszakák.
Egyre jobban hiányzik a kedves,
kiért a szívünk eleped.
Harmatos fűszál a reszkető hajnali fényben,

Engedd,
hogy szeresselek,
ha a vágy szava hív,
tied legyek.
Engedd,
hogy szeresselek,
ne told el simogató kezem.
Engedd,
hogy szeresselek,
ölelj, csókolj kedvesem.
Engedd,
hogy szeresselek,
hisz ég még a láng
a szívünkben.
Engedd,
hogy szeresselek
az évek oly sokat jelentenek.
Engedd,

Boldog vagyok, ha velem vagy,
ha izzik a véred, és nyugodni már nem hagy.
Boldog vagyok, ha átölelsz,
és hozzám bújsz oly lelkesen.
Boldog vagyok,
mert jól tudom,
szeretsz még nagyon.
Boldog vagyok, ha rám nézel,
s csókolsz engem vad szenvedéllyel.
Maradj ilyen kedvesem,
az életet veled így szeretem!

2023. szeptember 2.

Néma kiáltás az éjben,
sírnak a fák, nagyon félnek.
Vigaszt nem várhatnak ily időben,
megmérgezett talajon élnek.
Még hittek az égiekben,
de életüknek most végére érnek.
Nincs már vita ebben,
életükbe vissza már nem térhetnek.

2023. augusztus 31.

Ha látom,
hogy két szemedben izzik a fény,
szerelmes szívemnek
ez oly sokat ígér.
Izzik a fény a két szemedben,
a karod féltőn átölel,
forrón csókolod a szomjas szám,
vágyakozó szívemnek ez áldás.
Ha látom,
szemedben újra izzik a fény,
szerelmes szívem csodás éjt remél.
Jöjj kedvesem, ölelj most át,

Mint a jéghegy, mely olvad és törik,
szívemben a fájdalom egyre csak gyűlik.
Kint forró nyár van, szívemben tél,
megfagyott ereimben a vér.
Még integettem a vonat után,
mi elvitt messzire,
még reménykedtem,
hogy visszahoz egyszer,
és itt maradsz örökre.
A remény oly törékeny,
mint az olvadó jég,
azt hiheted, itt a vég,

Aludj, aludj én édesem,
ölembe hajtsd le őszülő fejed,
a gondokat most felejtsd el,
aludj el édesen.
Álmod legyen boldog,
most nincs semmi gondod,
boldogság járja át a szívedet,
szeretlek téged, ezt ne felejtsd soha el.
Fülledt a nyári éj,
sok szép mesét mesél,
álmodj szépet, édes életet,
velem sok boldog évet!

Lassan itt az éjszaka,
nélküled fáj a csend szava.
Néma a csend, mégis rólad zeng,
érzem puha, lágy libbenését,
körbefon, átölel, számra forró csókot lehel,
érzem szívverésed,
oly jó lenne most kedvesem veled.
Egy pillanat volt,
s máris múlt lett,
a boldogság tovalibbent,
várom jöttöd a vágy vonatán,
remélem, kedvesem,

Köszönöm,
hogy vagy nekem,
még akkor is,
ha nem vagy velem,
ritkán hallak,
ritkán látlak,
mégis mégis mindig várlak!
Gondolatban veled vagyok,
ágyad szélén rád vigyázok.
Minden percem neked adom,
talán egyszer visszakapom.
Lehunyt szemmel rád gondolok,
érzem kezed
s sóhajtásod,
ma is izgat forró csókod,

Veled vagyok,
veled élek,
veled kelek,
veled hálok,
veled dobban a szívem,
veled álmodom az életet.
Éjjelente itt vagy velem,
érzem, ahogy fogod a kezem,
érzem puha érintésed,
csókod ízét, az édeset.
Oly jó így hozzád bújni,
mindent, mindent elfeledni!
Veled vagyok,
veled élek,
ősz hajjal is