Híd a dicső múlt s jelen között
Piros, fehér, zöld zászlóba öltözött
Leng a zászló magasra emelve
Ki még nem látja, most észrevegye

Hömpölyög az ünneplő tömeg
Nekik a haza szó, az édesanya, s becsület
Most kell hazánkért újra kiállni
Most kell a békére igent mondani!

(elbeszélő költemény)

Narancssárga sárga rózsa
De nagyon szeretlek
Nyíló virágod kedves a szívemnek
Ahogy rád nézek vidám a lelkem
Tele van virágoddal nyáron a kertem

Elszálltak az évek, elrepültek felettem
Elnyíltak a rózsáim már mind a kertben
Egy rózsabokornak ablakom alatt örül a szívem
Ősz múlásával egy szál örvendezteti lelkem

Egy síró kutya hangját hallom
Késő éjben csak hallgatom
Sötét éjben, a csendbe belevonít
Elvesztette a szeretett gazdit

Megérzi ő igaz szíve
A gazdi elment mindörökre!
Csitítanám, de nem lehet
Vonító hangja éjszakába beleremeg

(Kelet-Nyugat-Észak-Dél szobra
4 Trianon-i szobor)

Hol az a hely, hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban,
S tettekért egy nemzedék felel,
Szenved egy határtalan elnyomásban!

Jaj szél, te vad, nyugati szél!
Miért fújsz, oly kegyetlen lettél?
Már gyermekkoromban fújtad harsonád.
Elűztél fővárosba, majd tovább!
Délre, napfény városának, mondták.
Mégis végig nyargaltad sugárútját,
Tépáztad a fák koronáját.
Gyökerestül dőltek, levél sem maradt, fájt,
Sorsom üldözője lettél!
El-, majd haza fújtál, úgy kergettél.

Hull a hó, fehér takaró takarja a tájat,
Amit csak csodálok,
Piros szívvirág ragyog az ablakban,
Kinyílt, mert nyitásának ideje van.

Nyíljál hát szívvirág,
Ragyogj piros szirmaiddal.
Örvendeztesd meg szívünket,
Feledjük el, hogy künn hideg van.

Kedves Zsuzsika, kedves költő, író s művésztársak! 

Gólyamadár, gólyamadár!
De hamar hazajöttél!
Hideg van még, nagyon hideg tél,
Sétálgatsz a mezőn, valamit kutatva.

Felhős az ég, nézed gyanakodva,
Nem süt még a nap.
Tavasz sem köszönget,
Havat hordoznak a szürke fellegek.

Szétzilálják fészkedet vad szelek,
Gólyamadár, gólyamadár
Ugye, rossz egyedül,
Ha nem találod párod.

„Vers a lélek tápláléka”

Neked írom verseim sorát
Ki nem vagy más, jó barát
Neked írom, mi szívem titka
Neked írom, ki szereti a verseket
„Mert a vers a lélek tápláléka”

Ha úgy érzed, mindennek vége
A remény is elveszett
Nyugtasd meg lelked
Fogj tollat ,s írjon kezed
Lelkedből írj verseket!
„Mert a vers a lélek tápláléka”

Ha bánat gyötör, s marja lelkedet
Van jó barát, ezt ne feledd!
Ki szépen szól, mert szeret
S örömet ad bánat helyett
„Mert a vers a lélek tápláléka”

Támadnak a nyugati, hideg szelek
Mint a harci riadó fújna
Kéményekben szól a harsona
Mi lesz veled ember fia
Gyermek fázik, mit tegyenek
Nincs meleg kabátja, cipője
Pedig szülei dolgoznak serényen
Kell a pénz lakásra, élelemre
Szegény gyermeket rázza a tél hidege

(200 éves születésnapján)

Köszöntelek nagy magyar költőnk
Magyar hazánk, dicsőségünk
Fényes csillagként ragyogsz az égen
Hős voltál, nem csak szóban, harctéren

„Talpra magyar!”- szólítottál!
Ne hagyjuk veszni hazánk, biztattál!
Fogjunk össze, amíg nem késő!
Míg ránk nem borul a szemfedő!

Óév fogta tarisznyáját
Üres volt már, nem várták
Elszaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok

Itt a vége már az évnek
Búcsúztassuk, ahogy illik
Szóljon az ének
Ne sirassuk, ami elmúlt
Visszahozni nem lehet

Eljött a várva-várt szent Karácsony ünnepe
Világ legnagyobb öröme
Megszületett a kis Jézus
Eljött közétek, szívből ünnepeljétek

Fenyőfákon kigyúltak a fények
Örömünnep eljött közétek
Szeretet ünnepe köszönt a családra
Kis Jézus születését mindenki várta