(Vincze Viktória és Míra unokáimhoz)

Előttem az utódom, mosolygós kis arca,
Meséit, verseit most épp kigondolja.
Mesél nekem természetről, történetekről,
Állatkákról, abba nem is hagyja!

Én hallgatom nagy bölcsen,
Rám ragyog kedves kis arca.
Mesét ő mond nekem,
Boldog tőle a szívem.

Mama, mondja, jól figyelj!
Most jön a csoda benne.
Tavasz van, ragyogó,
Gólya a fészkét épp igazgatja.

Nyílik a hóvirág az erdők alján,
Ibolya is követi majd, kedvesen, lilán.
S egy-kettőre itt a nyár, kacagja,
Eljön ő is, mint én, mert a mama csalogatja.

S írja a verseket, tiszta, meleg szívvel,
Meséket is írok, mama, jól figyelj!
Tudod, ezeket apától és tőled tanultam,
Mert figyeltem én is, csendben hallgattam.

Boldog vagyok tőle,
Szívem gyorsan zakatolgat.
Szememben megjelennek az örömkönnyek,
Boldogan figyelek, mindkettőre!

Előttem az utódom,
Add tovább a verseket, meséket!
Hogy akik utánad jönnek,
Megmaradjon szívükben az örök szeretet!

Mosonmagyaróvár, 2024. február 26.