Emlékszem a dohány szagú vállra,
ölében a békés biztonságra,
szúrós puszit kaptam, de soha nem bántam,
ölelő karokkal este haza vártam.

Felkapott szeretett, vidáman kergetett,
valami játékkal de sokszor meglepett,
iskola tanulás, segített magyarázott,
tanította a rám váró felnőtt világot.

Hol van már a zöld rét,
hol emléked még kísért,
még tudom a helyét,
hol kezed kezemhez ért.

Gyerekként fogtad a kezem,
velem sírtál, ha elestem,
lázas voltam, Te ápoltál,
öleléssel gyógyítottál.

Nehéz táska vállát húzza,
nincs jövője, csak a múltja,
ruhája foltos, szennyezett,
elhúzódnak tőle az emberek.

Ülök a felhőn, lógatom a lábam,
fentről figyelem azt, ahol már jártam,
zöld mezőket, fenyveseket, kék tavat,
városokat, tanyákat, és falvakat.

Hol voltál a fagyos télben,
mikor szél rázta az ablakot?
Jégvirágot rajzolt mindre,
és a szív ott megfagyott.

Van egy hely,
hol mindig nyílik virág,
mindig zöld a fű,