Tavasz köszönt,nyílt szép virág
Légbe ontotta illatát
Zöldült levél,lomb sátora
Virágokat méh porozta

Amikor hanyatt esnek a hegyek,
a folyók is visszafelé folynak,
mikor a hóhér gyakorol kegyet,
s csak egy hajszálon múlik a holnap –

Veled élve önfeledten,
mint ősi szerelmes sámán,
úgy pihentetlek mellemen.
Élethű valóság ágyán

Édesanyám lelkem
De szerettél engem
Magadhoz öleltél
Szép hangon énekeltél

Egy árny suhant át az elmén, egy madár:
sötét gyásztollakkal – holló, hosszú szárnnyal.
Ó nem, csak képzelődsz, hisz most ragyog a nyár -
csupán belső kép: az agy játszik az árnnyal.

Jártam az országot,munkálkodtam
Hajtott a vágy,s szívből alkottam
Jártam alföldön,hegyek között
Hol ért szőlő rám köszönt
Jártam dombokon,lankán ,völgyben
A tenni vágyás űzött előre szívemben
Azt gondoltam terveimmel szebb lesz a világ
Zöldebb a mező,nyílik sok virág
Jártam folyón,patak partján
Búza mezőn tengert látván

Az eresz alatt ült,
nézte két korty között
a csillagokat, és
az ifjú est mesés

      Eltűnő, s megújuló vándorai az égnek –
csipkés szélű habtesttel vajon merre hajóztok
tükörképén tengereknek? Csillagnyájak égnek
fölöttetek, holdsarló vérez, s űznek napfoltok.

...elmúlt idő...

   Tamással így kezdődött a kapcsolatunk. Levelezve, mert mondanom sem kell, ezután hetente érkeztek a levelek Nagyatádról, ahol katonai szolgálatot teljesített.
   Egy napon teljesen váratlanul beállított. Zavarban voltam. Hogyan kell ilyenkor viselkedni?

Ne kérd, akkor sem adom fel,
Ha minden nap megbántasz miatta,
Nem nézem, ne félj, közönnyel,
De már könnyeimet felitatta
Egy újabb vers.

Napfényes Hortobágyon
Andalog folyója,
Nádassal benőtt
Annak partja.

Kérdezd meg a csillagokat: honnan
buzog mélyükből fürtös fényük?
Mivé válnak, ha kétfelé robban
forró testük – fröccsen és végük?
       Feketelyukban fognak nem létezni,
       s fodros csillagfényükre emlékezni.

Születik, felsír, körülnéz az ember
ártatlanul nyílt-kék csecsemőszemmel.

Nőtt a sólyom,
én egy testes pasas vagyok.
Pedig annyit eszek, mint egy veréb,
közel sem annyit, mint a véreb.
Nyúlháj, bakháj, varjúháj.

Hamar kiderült, hogy nem tudom beosztani a fizetésem. Soha nem mértem fel, mi mennyibe kerül, csak megvettem, mert volt pénzem éppen.

Ha a turulmadár visszatérne,
nem ismer a tájra,
Nem ismer a sok szétrombolt várra,
Benőtte már az enyészet virága,