Hol volt, hol nem volt, réges-rég élt két vetélkedő testvér, akiről a mesém szól.

(Kép forrása internet)

Sorsunkon tapos az idő.
Ötven-hatvan éve rongyolódik a bőr,
foszlik az élet, mint a sokat használt könyv.
A kort jelző ránc, mint hegyes tőr,

Petőfi Sándor a sírodat ássák –
hol elföldelnek, máskor meg kibontják.
Csontjaid halmán új tudományt szőnek –
pro-kontra bandák túrják szemfedődet.

Mondd: meghaltál-e véres Segesvárnál,
mint hogy kívántad: harcban, mit vártál?
Muszka szuronytól, vagy orv osztrák tűztől?
Miért nem lettél egy a sok űzöttből,

Visszatértem, nagyon hiányoztatok. Most lesz mit bepótolnom, annyira termékeny volt a csapat. Egyszerűen annyira be voltam havazva, hogy képtelen voltam olvasni benneteket és beküldeni verseket. Ilyen a nyugdíjas élet, semmire sincs időm 

Kidőlt,bedőlt kerítése
Nád a tető,szél megtépte
Elhagyott a tanya háza
Gazdája vajon útját hol járja?

Ó nagy költője a nemzetnek
Hányszor támadsz fel
Hányszor temetnek

Igen zavaros a hajnalok szeme,
ömlik reám a kétes szenzáció,
rossz már a ritmus, és hamis a zene,
hazudik az írás, a kimondott szó.

Csillagsátor alatt ülök,
s bámulom a végtelent,
megpróbálom felfogni, hogy
életednek vége lett.

Zenészek

Nem akármilyen családba csöppentem. Zenészek... komolyzenészek.

Forrón tűz a nyári nap koronája
Szinte perzselőn a határra
Búzatábla ért kalásszal sóhajt
Mikor jő a szellő,mely enyhet ad

Drága Múzsámnak köszönettel az inspirációért, mely arra késztetett, mint próféciát, megírjam e balladát!

Kicsi gyermek ,hogy szalad az idő
Egyet alszunk,s egy éves már ő
Szülei szeme fénye,család drága kincse
Mosoly arca csak úgy ragyog

Ismerkedés után

A színjátszó csoport, a híres „party“ az új év első szombatján vitte színpadra az új darabot, nagy sikerrel. Lajcsi Zsókának és Zsóka néninek is küldött meghívót, de tudta, hogy nem fognak eljönni. Zsóka utólag ki is felytette, hogy ha jóbarátok is, akkor is a fiúnak kell először a lányt meglátogatni.

Ahogy múlnak az évek, én is érzem, 
mintha két énem volna. Az egyik 
tartja magát . A másik könnyezik 
a legkisebb szóra, s emlékezem.  

Ha nem lépek ki többé kertemből, látom
innen is már messzi földrészek, országok
rongyos szőnyegét, azt még amire vágyok,
minden enyém, nem kell a mákony, az álom