Nincs időnk egymásra,
Nincs időnk másikra,
Nincs időnk beszélni,
Nincs időnk szeretni.

még nem látlak, de már érezlek
kicsi szíved itt dobban bennem 
még nem hallak, de már kérdezlek
mikor tarthatlak tenyeremben

   Aki a betyárromantikában jártas, vagy olvasott valamit a régi betyárvilágról, és betyároktól, talán nem csak a mi „jómadarainkat” ismeri, mint Angyal Bandi, Rózsa Sándor, vagy Sobri Jóska, hanem a Fel

Jaj szél, te vad, nyugati szél!
Miért fújsz, oly kegyetlen lettél?
Már gyermekkoromban fújtad harsonád
Elűztél fővárosba, majd tovább!
Délre, napfény városának mondták

Zárulnak, nyílnak az októberi felhők,
Átlátszó szürkében kékké érő ég,
Még langyos ciklonok jönnek, déli szellőt
Érzek arcomon, látom az ősz szemét.

Lassan e tájon miden a csönddé,
Messze a gólya, messze ma már.
Csípve a reggelt, dérje köszönté,
S darva az égen már tovaszáll.

 Nyíregyháza legszebb dísze, éke a sok-sok gyönyörű szép park. Ezek közül is – számomra legalábbis – a két legkedvesebb, az állomás felől, a városba vezető Széchenyi út két oldalán, egymással szemben elhelyezkedő Bessenyei és Benczúr park, melyek mai is a fiatalok törzshelyei. Közvetlen közelükben több gimnázium is található, melyek már ott álltak helyükön anyáink, apáink, sőt nagyszüleink ifjú korában is. Csupán a nevük változott azóta, no és persze modernizálódtak.

 Valamikor régen, a jelenleginél is átkosabb rendszerben,  még a párt-fejesek adtak arra, hogy a falú népe is művelődjön.

Mikor majd egyszer eltűnök elmegyek
Nem történt semmi észre sem veszitek
Nem sokat veszítek csak az életet
Tán vár reám egy nem létező sziget
Ami volt kudarc kevés csekély siker
Könyvet verset fogad koszos konténer

Őszi tájon
ködfüggönyök,
talpunk alatt
avar zörög,
felettünk az
égbolt köhög,
 

Elmúlt a nyár,repült tova
Emlékeid még itt hagyta
Csendes patak vize csobban
Kövek közt susog halkan

Mág Tamás festőművésznek

Szárnyal a hintó,
Nyargal a négy ló,
Úgy suhan egyre, mint a madár.
Észre se vetted,

Minden indulással múltat
cipelsz magaddal, de
a jelenben nehéz vinni
a nem hitt mesét.
Minden kísér, és kiabál feléd.
Menekülésed is kísér--
kísérnek a hová, 
s a merre lidércei.

Pilis szent hegyünket nézem!
Piramisok alakját, mását érzem
Mint,ha Föld szíve lüktetne benne
Piramis alakja,szent minden köve
Nézem és látom,piramis alakja
Amit ezredévek pora takarja

(Evokáció - Ady Endre: Párisba beszökött az Ősz c. verséhez)

Ablakomon bekopogott az ősz,
bebocsátást kért fáradt lázasan,
és én hallgattam halk neszezését,
zordon, de nyájasan.

Egy népszavazásra

Ne menj el szavazni, maradj inkább otthon,
ha a fülbesúgók szavára hallgatsz,
ha a lelkedért vívott háborús fronton
foglyok végtelen menetében ballagsz.

Pipacstenger az én földem,
Tündérkert, vörös szőnyegen.
’Honnan megyek… ’hová jöttem…
S élek ez álom-szőttesen.