Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Egy régi karácsony története

János
János képe
   Nagyon régen történt, de mai nap is emlékszem, arra a régi-régi karácsonyra, mikor jó apám elment az erdőbe, hogy egy szép nagy fát hozzon nekünk. Meg is hozta és boldogok voltunk, hogy milyen óriási  karácsonyfánk lesz. Megnyugodtunk, hogy fa már van, csak még azt kell előkeresni, hogy mivel is díszítjük fel. Négyen voltunk testvérek, de mindenki mást akart.
- Én hozok almát - mondta az idősebbik nővérem.
- Én meg diót - vágta rá a másik testvér.
- Én meg a fa alá teszem a barikámat, amit keresztanyámtól kaptam – mondtam. (mai napig is őrzöm)
- Én meg hozok kockacukrot – mondta a bátyám.
Most mindenkinek meg volt a maga feladata. Édesanyánk sütött-főzött, hogy minden készen legyen a másnapi ünnepre. Mi gyerekek ott sertepertéltünk körülötte, hogy egy-egy sütit elcsenjünk, amikor nem figyel ránk. De bizony észrevette és mosolyogva mondta:
- Gyerekek! Ugye marad még az ünnepre is belőle?
- - Ó, csak egy picurkát vettünk el, édesanyám – mondtuk szinte kórusban.
- Jó, jó. De most már menjetek játszani!
Kopogtak az ajtón, jöttek a betlehemesek. Nagyon szép műsort adtak.
 Amikor elmentek, kerestünk valami elfoglaltságot. Édesapánk nem volt otthon, még dolgozott a téglagyárban. Hat óra után jött haza a munkából, mi azonnal szaladtunk hozzá.
- Mikor díszítjük fel a fát? – kérdeztük.
- Egy kicsit várjatok, apátoknak pihennie kell, - mondta édesanyánk.
- Aztán mondjátok csak, jók voltatok? Szót fogadtatok édesanyátoknak? – kérdezte édesapánk mosolyogva.
- Igen – mondtuk egyszerre.  
- Akkor jól van, mindjárt kimegyek és behozom a fát.
Kisvártatva ki is ment de, fa nélkül jött vissza.
- Na és hol van fa? – kérdeztük.
- A fa nincs meg, úgy néz ki, hogy ellopták!
Erre mind a négyen sírásra fakadtunk. Térdig érő hó volt, erős szél és korom sötét. Egyikünk jobban sírt, mint a másikunk, szinte versenyeztünk a bömböléssel. Biztosak voltunk abban, hogy az idén nem lesz karácsonyfánk, mert ebben a cudar időben édesapánk nem fog elmenni másikért. A fenyves erdő legalább két kilométerre volt a lakásunktól. Édesapánk nem szólt semmit, csak kiment. Mi a sírást nem hagytuk abba, amíg édesanyánk azt mondta:
- Ne sírjatok! Üljetek le ide mellém és elolvasom nektek Jézus születését.
Még egy kicsit szipogtunk és körülültük édesanyánkat, és boldogan hallgattuk a Megváltónk születésének történetét. Énekeltünk, imádkoztunk, így vártuk édesapánkat. Sokat vártunk, mi már lefeküdtünk, persze nem tudtunk elaludni, már majdnem félálomban voltunk, amikor nyílt az ajtó és édesapánk fáradtan, roskadtan a Mennyből az angyalt énekelve jött be, egy szép fenyőfával. Mi boldogan szaladtunk hozzá, hogy most már nekünk is lesz karácsonyfánk. Fel is díszítettük, alá került a barika is. Mindenkinek volt a fa alatt ajándék, én egy pár szép cipőt kaptam. Elénekeltük a Csendes éjt, a Pásztorok, pásztorokat és a többi karácsonyi éneket. Hálát adtunk Istennek, hogy édesapánk fáradtan is elment és sikerült boldoggá tennie bennünket. Imádkoztunk, hogy Jézus születése, és a szeretet ünnepén együtt vagyunk.
Nyírbogdány, 2017. november 23. 
Rovatok: 
Irodalom