Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Falusi Gyurka pere

Rácz Endre
Rácz Endre képe

— Vádlott!
— Igenis, nagyságos bíró uram! – állott föl Gyurka a nagytiszteletű bíróság előtt.
— Bűnösnek vallja-e magát?
— Nem én, nagyságos bíró úr.
— De hát a tények.
— Azok is csalhatnak néha, bíró uram – mondta Gyurka mosolyogva, miközben hangos zsibongás lett a tárgyalóteremben. A jobboldalon ülők, akik a sértett pártján álltak, hangosan fejezték ki rosszallásukat. A baloldalon ülők, akik a Gyurka pártján álltak, hangos nevetéssel törték meg a tárgyalás csendjét.
— Csendet! – intett rendre mindenkit a bíró erélyes hangon, majd fölállt és az ablakhoz lépett.
A tárgyalóterem ablaka előtt egy szekér állott, amelynek saroglyájához egy jó formájú deres ló volt kikötve. A ló mellett két marcona pandúr strázsált. A bíró, az ablakon át mutatott a lóra:
— No, Nádasdi Bandi, hát ez-e a kérdéses állat?
— Ez, nagyságos bíró úr – mondta a sértett.
— Erre egyeztetek meg Falusi Gyurkával?
— Erre, nagyságos bíró uram.
— Amire Gyurka a kezét is adta?
— Így volt bíró uram.
— Miután a lovat te át is adtad neki, a megbeszéltek szerint?
— Át! – válaszolt Bandi röviden, miközben mellkasát kitolta és a fejét olymód emelte az ég felé, mintha övé lenne a világ minden igazsága.
— És aztán a megbeszélt időre mégsem rendezte a számlát Falusi Gyurka?
— Nem, az átkozott!
— No, Falusi Gyurka! – fordult most a bíró a vádlotthoz.
— Igenis, bíró uram?
— Hát megegyeztetek-e Nádasdi Bandival az itt elővezetett lóra?
— Meg, bíró uram.
— És kezet nyújtottál-e a megállapodás szentségére való tekintettel?
— Kezet nyújtottam, bíró uram.
— És aztán átadtad-e a megbeszélt ellenszolgáltatást, a megbeszélt időben?
— Nem adtam, bíró uram.
— És miért nem, ha egyszer megegyeztetek?
— Mert nem adtam rá a kezem – válaszolt Gyurka huncut mosollyal az arcán.
— De hát most mondtad, hogy kezet adtál rá! Vagy nem így volt?
— De, így volt bíró uram.
— Hát akkor most adtál vagy nem adtál kezet? – ordított a bíró, miközben az asztal tetejére csapott vaskos tenyerével.
— Hát, kezet, azt éppen adtam… csakhogy…
— Mi csakhogy? Hát adtál vagy nem adtál? – S e szavakat követően a bíró zihálva zuhant vissza komoly székébe és az irattartóval kezdte legyezni magát, hogy el ne ájuljon a méregtől.
— Hát kezet azt adtam… ez nem vitás… csakhogy…
— Megőrölök… – jegyezte meg, most már az asztalra borulva a bíró.
— Csakhogy… – folytatta Gyurka – az nem az én kezem volt.
— Hát ki az ördögé akkor, te átkozott! – ordított a bíró.
— Hát az Ibrányi Pista komámé, aki ott ült mellettem.
   E szavakra hangos nevetésben törtek ki a tárgyalóterem bal oldalán ülők. A bíró vaskos markába hajtotta fejét, majd izzadságát letörölve újra a sértettet szólította:
— Nádasdi Bandi! Te tényleg Ibrányi Pistával fogtál kezet az üzlet megszentelésére?
— Nem tudom bíró uram… – válaszolt Bandi a szégyentől visszafogott hangon.
— Ibrányi Pista!
— Igenis bíró uram! – állt fel Pista hetykén. – Parancsoljon velem.
— Válaszolj igaz hitedre. Falusi Gyurka tényleg a te kezed nyújtotta oda Nádasdi Bandinak a szóbeli egyeztetés után?
— Így volt bíró uram. Ha kell, megesküszöm a magasságos mennyekben lakozó Úr- Isten nevére.
Na, még csak az hiányozna – jegyezte meg halkan a bíró. – De hát – folytatta –, akkor ez a ló nem is a Gyurkáé, hanem a tiéd.
— Az enyém? – tárta szét karját Pista meglepetten. – Hát mért volna az enyém?
— Mert te adtál kezet.
— Az nem úgy van bíró uram! Én nem egyeztem meg senkivel, semmiben!
   Most a bíró remegő kezekkel ivott egy korty vizet, nehogy gutaütést kapjon. Idegességét még tetézte, mikor Bandi felállt és az ügy kimenetelét tekintve kérdezte:
— Bíró uram! Hát akkor most mi lesz a lóval?
— Az ördög viszi el – ordított a bíró –, veletek együtt! – Majd az ablakon át utasította a két pandúrt: Eresszétek el azt az átkozott lovat, hadd menjen Isten hírével. Akinek kell, szaladjon utána, és aki megfogja, legyen azé. Hogy a ménkű csapna belétek ti átkozottak! Hát engem akartok ti bolonddá tenni? – egészítette ki még e két mondattal az ítéletet, amit a nemes vármegye és az Isten szent nevében hirdetett ki.
   Az ítélet végre hajtatott.
A ló vígan futkározott a kis falu utcáin fel- s alá, nyomában Bandival.
Gyurka, Pista és még egykét mindenhájjal megkent jómadár az ivóban tanyázott és a per igazságos végkifejletére ittak áldomást, mikor az ivó ablaka alatt, a még mindig a lovat kergető Bandit látták elrohanni.
— Még sincs igazság – sóhajtott fel Gyurka.
— Miért? – kérdezték tőle kíváncsian. – Hát mégis csak szeretted volna azt a lovat?
— Nem azért mondom – válaszolt, miközben merengve bámulta poharát, amit két marka között forgatott –, hanem azért, mert nem értem, hogy mikor Isten a jó dolgokat osztotta a világnak, ennek a Bandinak miért csak rangot és pénzt adott… hát nem látta a fejében tátongó néma ürességet? – majd felemelte poharát, ivott egy kortyot és mélán bámult az ablakon át, a már csöndessé vált utcára, s a maga módján talán még sajnálta is Bandit, akinek e világon csupán csak pénz jutott…

Rácz Endre ©
2017 05. 21. Szerep

Rovatok: 
Irodalom