Hetente egy-egy gyertya fénye nálam is
fellobban. Apró kanóca, mintha
üzenne, Isten s Ember összetartozna..

A négy vasárnap kézfogása áldja meg
a családokat. A csonkákat is.
Jézus kezében senki se legyen árva.

A múló idő. Emlékszem Kolozsváron
gurult egy labda Kiütötte a
kezéből a katona s elvitték őket.

Illata van, hogy szagoltam lapjait,
írtam bele élet boldogságát haragjait,
de üzen a könyv tanulság szavával,
művelt főknek hatásos kimunkálásával.

Simák vagy díszesek lehetnek lapjai,
ám tartalma dönti el leszünk e rabjai,
gyermekként már ittam könyvnek üzenetét,
feltöltött, mint szomjazót a folyadék.

A fagyos, téli erdőben állta egymagában a fenyőfa. Az erdő lakói a kicsi madarak, az őzek, szarvasok, rókák, borzok mind elbújtak a hideg elől.

Amint besötétedett a fenyőfa ábrándozva nézte az égen a csillagokat, amelyek fázósan pislogtak fent a magasban.

Sikoltó fájdalom, a téves úton,
mikor rászakadt egy élet a csúcson,
romokat próbálta dobálni magáról,
majd szabadulni próbált a magányból.

Szavak tornácán rímjeit faragta,
eleinte a madár is kacagta,
lassan mikor elkészült egy strófa,
páran felfigyeltek szép magyar szóra.

Már nem deresek, zúzmarások a fák,
pocsétákban vastagodnak jéghártyák,
Nap is felhők mögé takarta arcát,
kivette esedékes szabadnapját.

Ilyen a december, a karácsonyhava,
visít a hízó, kondérba fől a java,
ember lelkéből árad rejtett szeretet,
melegít közeli, távoli tereket.

Megjelent a táltos felegyenesedve,
oszlopként megnyúlva emelkedett teste!
- Fussatok, hírnökök, vigyétek a hírét.
Atyátok egy Angyal. Égi honba kísért!

Holnaptól fent robog már a "Hadak útján"
almásderes lován. Csillagesőt fújván,
mert a Nap gyermeke bárhová lesz küldve,
lángokból született, nem ég el a tűzben!

Karácsony
te gyönyörű éj,
csillagod ott ragyogjon
majd minden ember szívén.

Legyek akármi, csak ne sorsüldözött,
Legyek óceán, melybe élet költözött,
Legyek fa, mely ízletes gyümölcsöt terem,
Legyek vigasz a csüggedő szíveken,
Legyek Nap, Hold és a világegyetem,
Legyek, ki segít az elesetteken,
Legyek bölcső, ki ringathat kisdedet,
Legyek jó szó, ki vigasztal özvegyet,
Legyek hát olyan, kit Isten teremtett,

Áll egy fenyő egymagában
Szép formás minden ága
Ki lesz aki rá gondol,s megtalálja?
Hazaviszi öröm ünnepre várva?

Csendben várom a holnapot,
nem szólok, nem sírok, vége.
Nem én vagyok a holnapod,
ezt már rég tudom, megérte?

Versbe sírom minden búmat,
rímmel gyantázom tollamat,
mert szívemet bánat nyomja,
bús lelkemnek ez a szomja.

Csillapítsa így leírt mondat,
sok fizikai és lelki fájdalmat,
Trianonnak Dón kanyarnak,
ez lett veszte sok hős magyarnak.

Ne szólj szám!

Akinek egyszer volt, megadatott, annak a gyermekszoba örökre megmarad

 Ahogy zsugorodik az idő, szűkülnek a lehetőségek, fakulnak az ingerek, úgy tágulnak, világosodnak ki s belső termek, terek, egyre valóságosabbá válik az, ami addig csak a képzeletében élt, emlékeiben bújt meg,

Az ablakból néztük a csodás hóesést,
csillogott mindenhol, hófehér volt a táj.
Hókoszorút fonva a fenyőfa köré
táncot járt sok hópehely, mindenhol bűbáj.

Csengettek... megjött az Angyalka végre már,
izgatottan szaladtam, vajon rám mi vár?
Jó kislány voltam? Ugye nem rosszalkodtam?
Hallotta kérésem? S mit kértem, megkaptam?

A Mikulás házában minden készen állt az indulásra. Az istállóban a rénszarvasok már türelmetlenül várták, hogy befogják őket a szán elé, amely telis teli volt mindenféle játékkal, csokoládéval, cukorkával, amit a Mikulás elvisz minden jó kisfiúnak és kislánynak.

Megkérdeztem a lelki Atyát
Mondd Te, aki lelkünkbe látsz
Mikor ébredünk fel, itt a szabadság?
Meddig tart az új korszak váltás?
Mikor mondjuk , végre már!
Sok szenvedés után,szabadság vár!
Mikor változnak meg gondolataink?
Mikor múlnak régi szenvedéseink ?
A sok kérdésre csak hallgatott
Láttam rajta, nagyon gondolkodott

Szemem előtt mosta le a jeges eső
a színehagyott leveleket a fákról
--panaszkodik az ember, az erdő,
a levelet tépő idő örök igazáról.

Adventem...