Korán dörömböl a Nap az ajtómon
meleg sugarak ülnek a vállamra
bennem még az éjszaka lábnyoma
a végtelen hosszú lépteit hallom
lerúgott papucs levetett pizsamák
te beszűkült emberárny ébredj már fel
milyen kedved lesz ma magad döntöd el
tán megleled lényeged varázs-magvát  
egy lepke körözget éppen mellettem
majd lágyan megrebben és elszáll messze
balga ösztönét illatot követve
kísértést érzek hogy én is kövessem
belőlem épülnek fáradt napjaim
a lepke elszáll veszteglek odvamban
ráveszem magam lustán vontatottan
változtatnom kell egy kicsit valamin
felhullámzik éveim árapálya
indulok a reggellel szokott törvény
elmélázva eleim szikkadt erején
vizet csatornázok Isten malmára
kezdem hámozni a valóság héját
amit találok oly kiábrándító
sodródok felé mint tört részeg hajó
hiába köröznek keselyük héják
a halastónál fehér kócsag landol
csontos kórók helyén hullázik a fű
a madárdaltól a nehéz is könnyű
a tegnap tüskéit tépem magamból
szelíd bíztatással egy rigó figyel
pírt kapnak fémhulladék színű arcok   
új fészket épít óvó palánkot
a feketerigó és én az ember

megnyúlik a tér kimért sebességgel.

2021. 06. 05.