Falakkal óvod törékeny lelked

Még mindig nem tudod mi rejlik benned

 
A nomád ember vándorló,
Lakhely időnként változó.
Hegyvidéknek legszebb helyén,
Csak lakatlan helyeken él.
 
Jurta az ö házikója,
Vadászat a fenntartója.
Szabad tűznél sütve főzve,
Illatfelhő annak gőze.
 
Lova hátán közlekedik,
Fegyverével védekezik.
Kik így élnek ma is vannak,
Érzik magukat szabadnak.

Húsz éve történt, több is már talán
Háború dúlt, Vajdaságban, s Szabadkán
De elnémult a fegyver, elcsitult haragja
Virágot küldött hálából egy anyóka

Minek kiabáljak, majd a szelet hívom,
mondanivalómat csakis reá bízom,
mindegy honnéd, és merre fog fújni,
hangom elől senki nem tud elbújni.

Meghallod akkor is ha nem ordítom,
szeretlek még mindig, drága angyalom,
csokor virág helyett, szivárványt az égre,
csillagokat hintek a sötét estékre.

Én a Dráva-partján lakom,
ide várom babámat nagyon,
sétányán ha végig megyek,
rám tapadnak a női-szemek.

Partifüzek suttogják nevedet,
körbeölel engem a szeretet,
vize partiköveket simogat,
miközben kacagunk oly nagyokat.

Suttog, lengedez, lágyan simogat,
nyári melegben hűsíti arcomat.
Hajladozó fűszálon szöcske hintázik,
útszélen szirmokkal finoman gurigázik.

Fa ága meghajlik, szétfújja hajamat,
kabátomon feszíti gombjaimat,
kapaszkodik, húzza a vitorlát,
repül hajóm a hullámzó tavon át.

(Csíksomlyó -i búcsú)
(mise:Zárt ajtók mögött)

A múlt jó szabónak kabátját viseli,
míg a jövő, még csak férceltet cipeli,
de hozzáértő kezek között ragyoghat,
hirdeti Isten adta adottságodat.

Életutam hosszú, vastag a könyvem,
Falevelet fúj rá a szél nyitva áll.
Elfáradtam, léptem fáj, hátam görnyed.

Nézem a fákat, táncolnak a széllel,
Játszik az élet minden kis levéllel,

Nézem a fákat, táncolnak a széllel,
Játszik az élet minden kis levéllel,
Felpörgeti őket vad mozdulatokkal,
Megnyugtatja aztán ringató karokkal.

Néha jön egy tangó vagy szenvedélyes szamba,
Máskor pedig lassú, romantikus rumba,
Változik a tánc, a szél majd jobban tudja
Mit kíván a sors, melyik ritmust fújja.

Pompás színekkel hódít a tavasz,
Szerelemre vágyik minden, mi él,

Hát hogy vagytok ti
Nagy, képviselő hölgyek, urak?
Lelketek egymás zsebébe kutat?
Nem ezt ígértétek nekünk!
Küzdötök, s kiálltok értünk!

Sivatagnak szivárványát,
Vérvörös napkorong festi.
Esőfelhők bolyongását,
Égő lángja nem engedi.

Egy ideig rózsafüzért morzsolunk
Majd eljön a nap.

Sokáig keresztekben bízunk
Majd eljön a nap.

Fellegek rajzolnak mintákat az égre,
melankolikus hangulatban ücsörgök,
várom, a meleg nap felbukkanjon végre,
és a fényt beengedjék sápadt függönyök.

Azt mondják, koromnak gátat vetve élek,
mivel nem vonzanak a divatos fények,
de régóta nem zavar semmi és senki,
hajnalok szelével szólalnak a sorok,
e beteg májusból velük kilobogok,
Apám hív most haza, Anyám virágai.

Egyre szebbet ír egy rege,
Tágra nyílt a gyár szép szeme.
Hasznos tárgyat gyárt és sokat,
Árat szabott viszik sokan.