A telihold sápadt fénye
szétterül a nyári éjszakán,
gyorsan eltűnő hullócsillagok
névjegyet vésnek a sötét kupolán.

Fekete csendnek rabságában
nem alszom, ébren álmodom,
rád gondolok, de nem látlak,
ködtakaró ül kedves arcodon.

Múzsám vagy ez álmatlan éjjelen,
forróság lavinája rohan át testemen,
arcodnak képe vibrál a szememen,
érzem ujjaid tapintását kezemen.

Így ér meg hajnal hasadása,
minden eltűnik a vad fényben,
kapaszkodnék utánad, de késő,
kék fátyol takar a szikrázó égen.