Gyertyának lobogó fénye
világította édes ajkadat,
karácsony éjszakája volt,
mikor adtad első csókodat.

Azóta sem feledtem el,
oly erősen égett lelkembe,
hogy azóta is itt hordozom
sok sebből vérző szívemben.

Majd eltűntél az idő ködében,
sokáig nem is találtalak,
de emlékeim egy rejtett zugába,
nem örökre, de bezártalak.

Ropognak lépteid alatt
rozsdás színű falevelek,
álmaimban sem gondoltam,
hogy találkozom veled.

Több darabra szakadt szívemet
a lelkem fonja körbe,
nem tudom, mit hoz a holnap,
csak hajthatnám fejemet öledbe.

Bíborban táncolva égre tör
a korong alakú, vörös nap,
késő őszi, metsző hideg
pirosra festi kedves arcodat.

Mégis, ami játszani hagy,
szélben lobogó, gyönyörű hajad,
szemeid meleg tűzének köszönöm
visszaadott, rég feledett álmaimat.