575575

Hát  elmúlt pár év és újra úton leszek
Nyolcvannegyedik évet elhagyom.
Felelős ég hajt, s vajon mit kell még tennem, 

hogy a hatalom, amit rám mért, megtudjam.
Mást anélkül is cselekszem, csábít 
a hogyan. Meddig élek, s lám itt  az Isten.

575575
Most mozdulatlan. Látod a víz tükrében
a csöndet? Hosszan eltűnő árnyék
vagyok. Kereslek. Itt-ott egy madár rebben

árulkodóan. Kivár, ahogy én Téged.
"Hosszú, forró nyár", fázom emlékét.
/Elvágták a telefon új vezetékét?/

Nagyon félek, hogy már késő!

Körülöttünk a világ
vajon mennyire valós?
Az ember szeme mit lát,
igaz, vagy netán csalós?

Függöny lóg-e előttünk,
mely takarja az igazt,
hogy ne pillanthass mögé,
rút káprázattal riaszt.

Sejtetni engedi néha,
véletlen beragyog a nap,
mintha eltűnnének
a magas kőfalak.

Az álmom felszabadít napjaimból.
Várom az estét, hogy vele lehessek.
Érzem, csukódik a szem, zsibbad a kar,
csak épp, hogy betakarta testem.
A gondolatok messzire visznek.
Zúgó tenger morajlását hallgatom.
Kereslek fent és víz alatt.
s átölel minden hatalom.
Nagy fájdalmakkal küzdök.
Kezem mozdulása akad.

Ártatlanul lettem életre ítélve...

Még melegen izzik a nyári nap sugara,
szikrázó fénye a tájat beborítja.
Szívem tele szerelemmel,
hisz téged oly nagyon várlak,
én édes, sosem látott kedvesem.

Régóta várlak,
álmaimban oly sokszor látlak,
remélem, eljössz,  s örökre itt maradsz velem,
ebben reménykedem.

Nekem a Balaton a Magyar tenger,
ha látom, szívemben egy vidám dal új életre kel.
Hullámok hátán fehér vitorlák szállnak, mint a sirályok,
s a lágy nyári szellő fuvallatai segítik őket útjukon!
Oly gyönyörű, oly szép, oly csodás ez a vidék,
nézni a hullámok hátán lágyan tovasikló hófehér vitorlák sokaságát,
kortyolgatni a Badacsony mézédes borát.

Hajnali fényben ragyog a nap,
szétszórva tüzes sugarakat,
gyémántként csillogó fényeit,
csodaszép aranyló színeit.

Víz, mi kiolthatná erejét,
tartja neki híven tenyerét,
mert vele együtt lesz oly csodás
a szikrázó, bűvös csacsogás.

Vándorlunk a sorsunk elől,
csak kergetjük önmagunkat,
vajon hol találhatjuk meg
az igazi otthonunkat?

A ház, amiben most élünk,
a táj, ahol megszülettünk,
talán az lesz a legjobb hely,
hol ősöket eltemettünk?

Tanuljunk meg teremteni
álmainkban csillagokat,
ha felragyog csodás fényük,
megkapjuk a válaszokat.

Meghasadt szívek sokasága tolong,
boldogságot remélve,
Isten kegyelmében bízva,
a remény csillagában lelt hit erejével!

Cikázva jő az esti fény,
ontja messzi csillagok fénylő erejét
a sötét szobákban kuporgó,
szorongó, depressziós,
egyedül társ nélkül maradt emberek fájdalmas,
szebb életet remélt lelkeire!