Elég nehéz ezt megérteni...! Reménykedni a holnapban,
hogy talán majd a holnap még hozhat vigaszt, 
és felüdít benne minden érzés és gondolat,
és csak jót ígérnek a csillagok,
és elénk tárulnak a jobbnál-jobb napok.
Vagy csak túl merev az ember,
miközben gyermekszívvel dobog,
de körülötte mégis oly hidegek a kezek, s némák a hétköznapok.
Megváltanám ezt a világot, hogy mindenki boldog legyen,
feláldoznám önmagam, ha tudnám, hogy mindezt megtehetem.
De az idő is csak ballag, mellettem meg nem áll,
nem hagyja, hogy ez a szegény érzelem nélküli világ 
boldogan forogjon tovább.
Nem hagyja, hogy koldus lelkek ne maradjanak szolgák,
nem hagyja felnőni a gyengét, az árvát.
"Az élet nem felejt!"
De ha nem felejt, mért bánt?
Mért üt arcul felnőtt egy gyermeket?
Mért veszít el szerető szerelmes perceket?
Miért van halál, és mért a gyász?
És ki az, hol van, ki mindent megbocsájt?
Ha van Isten, hát én arra kérem,
zárja be a fájdalmat, vigye a pincébe.
Töröljön el vétket, tisztítson tűzzel,
űzzön el démonokat pusztító szenvedéllyel.
Csak a szeretetet hagyja meg, amíg én élek,
s ha már nem leszek,
sárból dagadjon ki fölöttem a szeretet fája,
melynek sírom tetejéből nőjön ki terebélyes ága.
S ha arra járnak, kik még szeretni maradtak,
tudni fogom én is, hogy nem hiába voltam.
Mert ára volt annak, hogy én életre keltem,
ára volt annak is, ha szívből szeretni mertem.
Ára volt létemnek minden egyes perce,
amiért lettem, és élni mertem...!
Másokért, magamért,
könnycseppel s vérrel - de én - remélvén..., megfizettem.

2023. augusztus 24.