Meghívtam a minap Istent vacsorára,
rántott húst csináltam, a mannám éppen elfogyott.
Fehérbor került még az Úrnak asztalára,
a gyorsfutár kis süteményt is hozott.

Hétre ígérte, ahogy azt illik rendesen,
ünneplőt vettem magamra, a vendég ezt illeti.
Millió kérdés gyűlt őszbe hullt fejemben,
és hát vajon a rántott húst Isten szereti?

Ahogy ott elmélázva vártam a találkozást,
cikáztak bennem tarka, kusza képzetek.
Kapok-e bűneimre tőle igaz feloldozást,
és vajon szeretetet kiürült szívembe kérhetek?

Az asztalra borulva hallgattam a mutató kattanásait,
és valami furcsa, édes álomba merültem el.
Számoltam kis ideig szívem vad dobbanásait,
és rádöbbentem, hogy Isten nem jön hozzám el.

Felriadtam, nem hallatszott más, csak csalódott sóhajom,
csak ültem szótlanul, eggyé simultam az esttel,
aztán valami puha érintést éreztem megülni vállamon,
és szívem tele lett mámoros, gyönyörű szeretettel.