cs 12/01/22
Kovácsné Lívia
Lassan enyhül a vihar,
s a fák csapzott, megtépázott ágain
még csillognak az esőcseppek.
A tócsákban megbújó esővízben
tükröződik a hajnali fény,
s megtöri az idilli csendet egy rigó füttye.
A nap lassan, félve kikandikál
egy kósza felhő mögül,
meggyőződve, hogy a vihar elült,
majd szivárványhidat húz ég és föld közé.
|
Élt egyszer vala, talán nem is oly régen
három hű jóbarát Isten kegyelmében.
Együtt koptatták az iskola padjait,
együtt élvezték az ifjúság napjait.
Honnan a barátság? Lehet, megkérditek,
egy évben, mindhárman egy napon születtek.
Tudták, a barátság egy életre szól majd,
nincs semmi, mi köteléket ketté szakajt.
|
sze 11/30/22
Kovácsné Lívia
Felragyogtak a karácsony csillogó fényei,
csillog, villog a világ,
szikrázik a csillagszóró,
csilingel a csengő.
Gyermekének jókedvűen száll a légben,
mint hópihe a szélben.
Így szép a mi ünnepünk,
ha a család együtt ül
a megterített asztalnál,
ahol mindenki finom ételre talál.
Van itt minden, mi szem-szájnak ingere,
|
sze 11/30/22
Kovácsné Lívia
Itt van már a karácsony, szent ünnepünk.
Éjjel álmomban, manó koromban,
ecsetemmel vidám színekre festem meg
a karácsonyi fényeket.
Feldíszítem a fenyőfákat csodaszép díszekkel,
pirossal, sárgával, kékkel, zölddel, arannyal,
ezüsttel s fénylenek mind az éjsötétjében.
Beragyogják a világot,
olyan, mint egy gyönyörű álom.
|
sze 11/30/22
Mezei István
Az állat belehal, az ember túléli,
mert reményt ad néki az ostoba semmi,
résnyit a sötétben .
Mit előre tudtam, húsz évre rá igaz,
csak egy vállrándítás volt mindig a vigasz,
a gaz már ellepett.
Látok viharokat, villám villanásit,
legyint a közönség, és nagyokat ásít,
vidámabb jóslat kell.
|
k 11/29/22
Bíróné Marton V...
A nyár éget, perzseli a földet,
A napsugár átfesti a zöldet.
A varázs-tó gyöngyöző tükrében
Rőt színek táncolnak esti fényben.
Megjelennek az éj vándorai,
Telihold, rajta felhők árnyai.
A madarak fekete köntösben,
A Holdfényben vonulnak köröznek.
|
k 11/29/22
Bíróné Marton V...
Mosolygott a földünk,
takarója virág,
minden ember örült,
illatban a világ.
.
Véres lett a földünk,
ahol bomba robban,
ott most ember körül
füstfelhő gomoly van.
Ott nincs virágözön
szeretet helyében,
energiák fölött,
hatalom van fényben.
|
k 11/29/22
Kovácsné Lívia
Advent első vasárnapján felsajdul bennem a múlt,
volt jó és rossz, mi rám zúdult.
Emlékszem a meghitt szép napokra,
gyermekeink boldog kacajára,
és a csodálatos szép ünnepvárásra.
Emlékszem a csodára,
mikor szaladtam kitárt karodba,
s te öleltél, csókoltál azon nyomban.
Boldogság önti el ma is a szívemet,
|
Még álmosan feküszik a nagy nyüzsgés,
már színesedni is látszik a szürkés.
Még egy picit a csendé a hatalom,
már nem vagyok biztos, hogy ezt akarom.
Még ruhátlanul, rendetlen a reggel,
már hétvége van, kapkodni ma nem kell.
Még olyan kócos minden gondolatom,
már fogalmazódhatna a mondatom.
|
k 11/29/22
Kovácsné Lívia
Ím elérkezett idén is hozzánk ma,
Advent első szent vasárnapja.
Adventi koszorúnkat díszíti négy gyertya,
a Béke, a Hit, a Remény
és a szeretet gyertyája.
Meggyújtjuk az első gyertyát, s ég a lángja,
a béke fényét vigye el szerteszét a világba.
Advent második vasárnapján
a Hit gyertyáján lobban a fény,
|
h 11/28/22
Dáma Lovag Erdő...
Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban, lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok, aki hittel hisz, még van remény!
|
Vasárnap délelőtt Pócsra vitt az utam.
|
h 11/28/22
Kovácsné Lívia
Az őszi napsütés még melengeti
a fák vörös, sárga leveleit,
melyek szép csendben avarszőnyeggé válnak,
s puha paplanként betakarják a tájat.
Már a nap sugarai veszítenek erejükből,
s inkább langyos az őszi napsugár simogatása,
de oly jó élvezni az indián nyár szépségeit.
Lassan, de biztosan jönnek a hűvösebb napok,
|
h 11/28/22
Kovácsné Lívia
Olyan jó, hogy vagy nekem,
nélküled elveszem, üres az életem.
Olyan jó, hogy vagy nekem,
esténként hozzád bújok csendesen,
s Te gyengéden átölelsz.
Lábujjhegyen jön az éji láng,
mely tüzet szít és minket vár.
Olyan jó, hogy vagy nekem,
megvigasztalsz, ha fáj a testem,
letörlöd hulló könnyeimet.
|
v 11/27/22
Kovácsné Lívia
Cseperegve csurran a csacsogó eresz.
Csendesen csivitel a csicsergő csíz.
Csúcsára csúszott fel bennem a csúz,
fáj minden csontom.
Csak a csontkovács csitíthatja
csordultig fájdalommal telt csípőcsontom,
csapzott, csontosodott porcom.
Cserepes szám csendre intem,
csapongó, csalódott a kínszenvedésem.
|
v 11/27/22
Kovácsné Lívia
Valami összetört,
valami szétpattant.
Szétgurult ezer szilánkra.
Hiába akarnánk,
olyan, mint előtte volt, nem lesz soha.
Szétpattant és messzire szállt,
mint a kismadár, ki a kalitkából
végre kijutva, a szabadságra rátalált.
Összetört, apró darabokra hullt,
s szétszóródott szilánkjait hiába próbálnánk
|
szo 11/26/22
Kovácsné Lívia
Oly régen elment, kit úgy szerettem,
mindent neki köszönhettem.
Megszakad őérte a szívem,
merre ment, hol keressem?
Mindent tűvé tettem,
de sehol sem lelem.
Itt várom a keresztútnál,
a suttogó nyárfák lábainál.
Nézek, nézek a messzeségbe,
jó lenne látni, hogy felém jönne.
Poros az út, kihalt a táj,
erre már a madár sem jár.
|
szo 11/26/22
Kovácsné Lívia
Aranyhidat sző a nap az égen,
mámorban úszó fodros felhők követik serényen.
Oly szép az ég így alkonyatkor,
még nézni is csodálatos.
Festeni sem lehetne szebbet,
mit ide varázsolt a természet.
Halkan játszik hárfáján a szél,
egy csodás dalt, mi szívünkig, lelkünkig elér.
|
fáradt a természet, már rég pihenni vágy
ég felé nyújtják kopasz karjukat a fák
álmuk a hótakaró, puha, pihi ágy,
jeges ágaikat hópelyhek takarják
csend borul már a tájra, nyugovóra tér
zöld ligetről, napról álmodik az erdő
még morran egyet a kis tavon a friss dér
s megkordul a zugokban sok éhes bendő
|
p 11/25/22
Dáma Lovag Erdő...
/Móricz Zsigmond halálának 70.évfordulójára/
/1942.09.05./
Meghaltál Zsigmond, annak hetven éve
Azóta sem gondol senki jó szívvel
A szegény vidék népére
Írhatnád megint fel a magyar égre
,,Légy jó mindhalálig" te bús népem
Mindhalálig hűek önmagunkhoz
|