Szomorú emlékek
Mindig visszatérnek
Fájó szívvel üzennek
A jövő nemzedéknek

...ki akarok szállni...

Három a magyar igazság, 
Nem töri meg semmi gazság, 
Nemzetiszín zászlónk lobog, 
Hirdeti, hogy magyar vagyok. 
 

Anyám a virágok közt harmatot járta,
Apám  hidakon át bátran lépkedett,
Anyám nyitott szívvel várt a csodára,

Leülsz akkor végre, felnézel az égre,
keresgélve azt, ki utadat kísérte.
Öledben karjaid, két kezed megpihen,
messzeségnek kékje lágy szellővel üzen.

Ó szent forradalmak dicső Istensége
Tégy koszorút 1848 fejére
Piros -- fehér- zöld pántlikával fonva
Soha el nem múló emlékét bearanyozva

Hiába is prédikálnak, szónokolnak,
és csattognak a váltók, sírnak a sínek
ott lenn, a legjobb oktatója magamnak
én vagyok és most már senkinek sem hiszek.

Hiányod nehezen viselem,
Más világ Nélküled életem.
Lelkemben burjánzó fájdalom,
Nyugodni nem enged, fáj nagyon.
Mióta elmentél, szenvedek,
Megnyugvást semerre nem lelek.

két babám van retyetye
egy barna egy fekete
szép a szemük nem bánom
pántlikájuk cibálom
 

Szeretettel ajánlom Eternitynek

Megjelent a gólya nálunk,
Pici lánykát, csodát várunk.
Kéményre szállt, leejtette,
Lyukon szépen, leengedte.

Verik a dobot a széleken

/Székely tüntetésre az autonómiáért/

            2O13.O3.1O

Juci(m)nak szeretettel

A zivatar sír, könnyezik falamon,
az ajtómon ablakon zörög a szél,
de a tél helyett, már a tavasz mesél,
és én a régi nyarakról álmodom.
Semmi sem szól a feszülő rügyekben,
csak figyelek és magamban hallgatok,

Verset írok az életfámról
HETVENEDIK ágáról
Mert minden évben egy ága kihajtott
Minden tavasz szép virágot hozott
HETVENEDIK tavasz
Rügyezik már a fámon

Nincs mandulafám, csak szegény kajszibarack,
a legtöbb ősöm még cseléd volt és paraszt,
de irtották kertjükben a dudvát, a gazt,
nem győzött rajtuk a levertség, a tarack,

Szólj csak hegedű
Szívem oly keserű
Tavasz dalával szólj hozzám
Szólj hegedű ,víg nótám

magzatpózba kuporodik az Idő