Virágvasárnap
Könyörgés

Kacagásból lesz a kerítésem

...ha fáj a szíved, soha ne dalolj!...

Ezennel a politika gyűlöletvilágából vissza kívánok térni a szépirodalomhoz!

Ez legyen a kapocs mi összetart bennünket! Szolgáljuk együtt. lehetünk sok mindenben mások de ebben egyek kell hogy maradjunk!

Rügyet bont a szerelem,
rügyet bont a tavasz

Még megnézted a tavat, a partokat,
majd sorsod keresztje a sínre vonszolt,
megvonaglott az öreg tehervonat,
és megnyílt a zavaros, őszi mennybolt.
Páran felismertek, döbbenten álltak,

Szonett

Ősz fejem langy teleket havaz Neked,
szilánk, ököl arcomat nem roncsolta,
de ráncos szándék szólt bele sorsomba,
az öröklét éhe megöregített.

Sosem akartam verset írni,
de az ihlet ott volt mellettem,
az apró fények gömbölyödtek,
sokáig leírni sem mertem.

A meglazult húrok koszos körmök alatt
most falsul pengnek és hamisan rezegnek,
de sziklavállamon fészkelnek madarak,
ellenállva a rothadást ködlő füstöknek.          

A téma választott mindig engem.
Az átélés szabad formája
ott szalad akkor is, ha vádja
nem gáncsol, csak rossz a szerepem.

Szonett l35.

Te vagy nékem a kenyerem és a só,
mert mellettem állsz, ha magam elhagyom,
lázasan, gyengén vacogok vackomon,
kín mar belém, mint hóhér, mint vasfogó.

levél hullik tavasz- ágról

A napfény most csak szűrten, lopva ragyog,
mást kényeztetnek éltető sugarak ,
de én örökre idehaza vagyok,
virágot szedek, etetek, madarat.
Falum ásít odalenn a völgykatlan

Virágok nyílnak
reggeli csöndben. Apró
jelek. Eltűnő
falak között fohászok
patakként csörgedeznek.

...Húzza hat ló...

A nagy ismeretlen epekedve vár,
de még ti itt vagytok éltetve engem,
bennetek nincs gát és nincs végső határ,
csak remény, sóhaj, édes szerelem.
Hol voltatok eddig félve, megbújva,

alszik a város

Kicsinyes élet, nagy hét, nagy napok,
illatos pára, bárányos béke,
nem is igaz, hogy én is meghalok,
felírva nevem az érces égre,
elnémulnak a méla harangok,