Ne szólj szám!

Az ablakból néztük a csodás hóesést,
csillogott mindenhol, hófehér volt a táj.
Hókoszorút fonva a fenyőfa köré
táncot járt sok hópehely, mindenhol bűbáj.

Csengettek... megjött az Angyalka végre már,
izgatottan szaladtam, vajon rám mi vár?
Jó kislány voltam? Ugye nem rosszalkodtam?
Hallotta kérésem? S mit kértem, megkaptam?

Megkérdeztem a lelki Atyát
Mondd Te, aki lelkünkbe látsz
Mikor ébredünk fel, itt a szabadság?
Meddig tart az új korszak váltás?
Mikor mondjuk , végre már!
Sok szenvedés után,szabadság vár!
Mikor változnak meg gondolataink?
Mikor múlnak régi szenvedéseink ?
A sok kérdésre csak hallgatott
Láttam rajta, nagyon gondolkodott

Szemem előtt mosta le a jeges eső
a színehagyott leveleket a fákról
--panaszkodik az ember, az erdő,
a levelet tépő idő örök igazáról.

Adventem...

Decemberi éjben kigyúltak a csillagok
Milliói fényük ragyog,csak ragyog
Hold is felvágtatott
Göncölszekérrel az égre
Pitvara fénylik, hideg fénnyel
Azt mondja a fáma
Hideg szél lesz másnap
Ha nagy pitvara van a holdnak sugarának
Szél hozta a hideget, tombol jókedvében
Hajlongtak a fák,sírtak az ágak

Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet

kenyér a közeli a boltból
csitította volna éhedet
kivetett magából a hazád
és lenézett Balatonszárszó

/Boruzs András emlékére /

A csillagok bágyadtan tekintenek rám;
De mégis, mintha dalt hallanék az égből.
Majd lelkemen simít e bágyadt pillantás,
S mosoly kél arcomon ez égi zenétől.

Nagyszakállú bekukkantott
tegnap este az ablakon,
nem is sejtette, azt hiszem,
hogy már nagyon-nagyon várom.

Kipucoltam kis csizmámat,
úgy csillogott és villogott,
hogy a tükröm irult-pirult,
s Bodri kutyám is pislogott.

/ ADVENT-i ima/

Ó adj Uram BÉKÉT a világnak!
Hallgasd fohászát millió vágynak!
Ne fordítsd el fejed a szenvedőktől!
Hallgasd meg imáit, hozzád esdeklőktől!

Mert lángol már a világ, füstje felszáll
Szomorú szívvel fordulunk hozzád :
,,Mi atyánk Isten, ki vagy a mennyekben!"
Ne engedd szenvedni benned bízó népedet!

.

Óh, te szép Mecsek! Sudár fáid között
akár a vércseppek, olyanok a somszemek.
Hiába takargatod. Levélmarkaidban,
megtalálják a kutató ujjak, kezek.

Szózat egy nyírfához
Mezei István

Mikulás bácsi szépen kérlek
Ebben az évben is lepjél meg
Hozzál nekem sok-sok szeretetet
Tudod ennek örülnek a gyerekek

Hát akkor folytatódjon Baizáth Miklós története (bár gondolom az elejére már nem emlékeztek)...
Most épp erdélyi otthonából tart Budára, miközben társaival eltévednek. Persze nem is én lennék, ha e kalandos út végén nem a Nagysárrét mocsaras vidékére, annak is szívébe, a ”Világ-közepére”, kis falumba Szerepre vezetné őket a sors.

X. ének

/Kalmár Eszternek,Horgos
Horgos-i Segítségnyújtási Csoportnak/

Ó halld meg Európa!
Keserves bánatunk
Mi egy hazából valók
Magyarok vagyunk
Elüldözött sorsunk
Szülőföldünktől távol
Messze a családtól
Fájdalmunkat senki
Soha nem ismeri

Hol az a hely, hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban
S tettekért egy nemzedék felel
Szenved egy határtalan elnyomásban!

Magyarország, Magyarország!
Nagyon sápadt ma az orcád
Országra éhes had mié tette
Nem sajnál gonosz lelke