Lágyan langyos tenyereddel,
Szemem takartad, kacagtam.
Ujjad bársonyát éreztem,
És te sokáig ott hagytad.

Kicsattanó jó kedvünket,
Kíváncsiságom tetőzte.
Kérdések közé kerültem,
Vajon mi lehet előttem?

Nem is kellett tanakodnom,
Elárulta már önmagát,
Romantikus rózsacsokor,
Ontotta rám friss illatát.

Választ adjatok nekem!
Miért kell, hogy a magyar áldozat legyen?
Mindig védett Téged Európa!
S mindig ő ment helyetted vágóhídra!

Miért kell most is küzdenie?
Téged UNIÓ határát is védenie?
Miért hagyjátok ismét magára?
Pedig figyelmeztet, vigyázzatok a határra!

Már
indult
ibolya
illatozva.
- Nőnapot köszönt.

Szív
lüktet
forrongva
gyűlik a nép.
- Nemzeti ünnep.

Jön
Sándor
a József
és Benedek.
- Hoznak meleget.

Írta: Bíró Antalné
2020.03.03.

Sötét homály van az ólban,
Tyúkok fenn az ülőn ülnek.
Egymás mellett sorakozva,
Mély álomba szenderültek.

Kakas magas kősziklán áll,
A holdfénynél hűen figyel.
Vigyázza az alvók álmát.
Róka most épp erre nincsen.

Holdsugár hűen mutatja,
A kakas nemes alakját.
Tyúkoknak ő a lovagja,
Piros fény tollán, taraján.

Elnéztem csodálatos alakját,
szabályos formás szép orcáját,
festőnek vásznán élne örökre,
hogy emlékeznék rá a nőmre.

Telt piros ajkaiban hagytam,
láztól égő forró csókjaimat,
legforróbbat nőnapkor adtam,
várom csókjaidat, az elmaradtat.

Hajnalos a pék:
izzik a kemence,

haragos a pék:
viszket a tenyere.

Nyelvet tanulsz, angolt -
minek rúgnál öngólt?

Vagy talán németet -
az téged nem etet!

Szirmok cirmosodnak,
rügyek gyülekeznek –
az Élet nagykorú…

Szelek szelídülnek,
méhek mohósodnak –
tárul sok faodú…

Száraz, szikkadt hegyek sírnak,
virág nyílik szemét dombon,
kevés táplálékkal bírnak,
nő szíve lázadón lobog.
 
Zöldellni kell ide erdő,
szólal szíve érző hangján,
mert már erre nem jön felhő, 
harcoljunk hát nőknek napján!
 
Tisztítsuk meg jól a földet,
ültessünk friss facsemetét,
idevonzza a felhőket,

A csopaki domboldalon,
fasor kíséri utamat,
a dalom is innen hangzik,
táncolnak a napsugarak.

Ó március, te kikeleti varázs,
Ragyog a fény, csábítva int felém,
Érzi- e a szíved, amit én,
Új életre kelt március reggelén.

Gerjesztett Apokalipszis
A korona vírus hisztérikus reagálása kapcsán

Az Apokalipszis már bennünk csírázik,
de makacsul remélünk mind a halálig,
hogy azért van, ami folytonos és örök,
tán béke lesz egyszer az olajfák fölött. 

Gyertyám lángja lobog és ragyog,
Mai ima rebeg ajkamon,
Valakiért ki oly jó barát,
Együtt éltük élet viharát,

Ami táplálta is lelkünket,
Mai élő szeretetünket.
Ami eljut az égiekhez,
Mert ima gyógyír a betegnek.

Minden este ezt megismétlem,
Reményt sugalló csendességben.
Erősíti a hit ereje,
Ne félj, Isten fogja kezedet!

Most mikor hitünket alázzák
Üldözik a híveit, templomát gyújtják
Nagyböjtben gondolj erre!
Példaképedként Istenre

Áldd meg Uram ezt a népet!
Lásd, ha sírnak s kérve kérnek!
Tartsd meg őket erős karral,

Visszatérve a másik önmagamból
Széles, járható utakon lépkedek,
Sokat plagizáltam már a másiktól,
Szűk rácsok közé szorítom a teret,
Se versek, se rímek.
Mit képzeltem, és mit is gondolhattam,
Mikor megráztam a szürke hegyeket,
Mit hallhattam meg a szirén- hangokban,
Papírra ragadtam, mint naiv legyek,
Szállnék, de nem lehet.

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Múló évek apró örömei ritkák,
de táncolni kell, mozognak vonók.
Szól a zene, s a régi dallamok
kézfogásait tanulják az unokák.