Szerény ifjú volt a Márton,
délceg, bátor katona,
dübörgött a föld alatta,
merre vitte a lova.
Kedvelték őt a társai,
minden ember szerette,
jóindulat és emberség,
mi életét vezette.
Sok jót tett a szegényekkel,
köpenyét megfelezte,
s egy koldusnak fázós testét
gondoskodón befedte.
Jöttek érte, azt remélve,
püspöküknek megteszik.
Libaólban lapult Márton,
remélte, ott nem lelik.
Ám a libák gágogása,
keltett zajos hangzavart,
rátaláltak, s püspökké lett,
pedig pompát nem akart.
A szegények segítése
volt számára feladat,
segítőkész embersége
mindörökre fennmaradt.
Legendája ma is élő,
nagy tisztelet övezi,
példaképként számos ember
jótetteit követi.
Libasültes lakomával
idézik az emlékét,
méltóképpen vigyük tovább
a segítőkészségét.
