Épp a világ talán legszebb városánál,
Hol elképzeltük Rómeót és Júliát!
Miért nem állunk meg emberek?
Rohanjon csak a képzelet!

2525-ben talán minden más lesz
De most a 21. században élek
Meadows függvénye szétesést sejtet
Életterek omlanak, újakat keresnek

Hajrá, hajrá Magyarok!
hajrá, hajrá Magyarország!
budapestiek, vidékiek
kisvárosiak és falusiak.

Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a léted.

Hajnalban kidobtam Édesanyám gyúródeszkáját,
Készítette rajta a pogácsákat évekig serényen,
" Robi egyél , Robi egyél ! " - ezt ismételgette végtelen.

Kifut lassan ez az év is,
Szívszorító a harmónia és a napsütés.
Varázslatosan illatos tájon,
Falevelek borítják a víztükröt.

Körös-körül gyermekhantok,
két-három hetet,évet élt,
apró, kocsiny  lelkek,
Bucikáét is végre meglelem
és hosszasan beszélgetek vele.
Idén elment az Édesanyánk,
ha lenne feltámadás,
hová is mehetnél haza?

Sosem volt barátom, csak az Édesanyám,
Nem is kellett és nem hiányzott soha más...
Sosem lesz barátom, mert elment nemrég már...
Nem is kell a barátság, az élet filmje áttekintve már.

A magyar emberek mobilitásra hajlandósága alacsony, ennek ellenére döntő többsége kénytelen lesz elhagyni lakhelyét, mert a rezsiköltségeit megfelelő jövedelem híján nem lesz képes fizetni. A munkahellyel rendelkező réteg esetében, pedig a „termelés növekedése állandó stressz forrása.

Őszbe hajlott ismét az idő, potyognak a falevelek
A rideg Káposztásmegyeren megeredt az eső, homály fedi a lelkeket
Essen csak, essen csak, arcomra bőséggel szitáljon csak
Vénülő szememből a könny kora reggel úgyis felszáradt már

Kis falucska, hol születtem
Az Engel Adolf szoborral srégen szemben,
Nagyapám a forrongó lélek,
bölcsőmnél is talán ekképp énekelt:

Valami bűverő mindig visszahúz ide
Máré vára és Sikonda felé
Az erdő kellős közepébe
Hol gyermekként számháborúztunk, indiánoztunk

Bocsi! Látod anya fáradt
Hova hajtsa fejét, nincs a kicsi vállad
Hányszor tettem válladra a fejem
Tűrted és engedted édesem!

 Álmaimból felébredek
Fejem zúg, szenvedek
Szenvedek, mert szeretlek
Szeretlek oh Te pici lélek

A Mecsek lankái között
Kis szobában, ahol felnőttél
Oda mindig visszavágytál, visszatértél
Nem homályosított és vakított el soha
Pécs és Budapest csillogása
A profithajkurászók stresszes, az „urak” kevély,

Itt hagytál, elmentél
Szívemben beköszöntött a tél
Zúzmarás ereimnél
Már nem serken a vér
Egyedül, oh mily egyedül
Hagytál könyörtelenül
Csak emléked csendül
Néha, úgy képzeletből

Hadnagy lettél,
álmaim hadnagya,
méhemben fogant
kedves kis magzata