Álmaimból felébredek
Fejem zúg, szenvedek
Szenvedek, mert szeretlek
Szeretlek oh Te pici lélek

A Mecsek lankái között
Kis szobában, ahol felnőttél
Oda mindig visszavágytál, visszatértél
Nem homályosított és vakított el soha
Pécs és Budapest csillogása
A profithajkurászók stresszes, az „urak” kevély,

Itt hagytál, elmentél
Szívemben beköszöntött a tél
Zúzmarás ereimnél
Már nem serken a vér
Egyedül, oh mily egyedül
Hagytál könyörtelenül
Csak emléked csendül
Néha, úgy képzeletből

Hadnagy lettél,
álmaim hadnagya,
méhemben fogant
kedves kis magzata

Anya!
Adj életet!
Méhedben fogant magzatodnak
életet!

Szenvedést ne érezz,
mert életet adsz,
ki boldoggá tesz Téged!

Szeresd az embereket,
hogy téged is szerethessenek,
Ha elfordulsz,
ők ugyanezt teszik veled.

Bezártad ajtódat,
hiába csengetek,
Nem hallod?
Vagy nem akarod,
hogy melletted legyek?