Egyetlen közös utódotokként
Egy dolgom maradt még
A folyamatos emlékezés Tirátok.

Kérlek add meg nekem
Pár kis kérésem
Érzem itt vagy velem
Tudom segítesz nekem

Nem pénz, nem siker, nem szerelem
Hanem pici apróságok
Rég átértékelt élet
Így boldogító jelen

Hiszek benned tudod
Ritkán felkereslek
És mikor hozzád fordulok
Lásd meg újra, mit kérek tőled.

Akkor veszítettelek valahol el
Mikor magamba zártam a lelkem
Csodás próbálkozásaid sorát
Közönyt mellőzve hárítottam

Ha újra kezdhetnénk bármit
Akkor sem csinálhatnám másként
Rejtett ellensúlyok sora
Kompenzálta mindezt

Talán így is meghitt volt
Minden pillanatunk
Sok borzalom elkerült
Sokat megéreztünk

Már hidegre fordult őszi estén
Egy Vasas - MTK mérkőzés után
A legendás Rákos patak partján
Hazafelé bandukolok némán

Az emeletes házakat elérvén
A meleg fények kiszűrödnek az ablakokból
Kökönyösre gondolok, olyanak az angyalföldi házak
Hol egykor éldegéltünk hárman, majd ketten

Szeretlek drága
Imádlak Téged
Attraktív mosolyod
Láthatatlan szenvedésed.

Tekinteted lágyságát
Járásod harmóniáját
A csókod édességét
Az ujjaid kecsességét.

Ha nem lettél volna
Akkor is eltelnek az évek
Ahogy nem lehetünk tizenévesek
És első szerelmesek sem már.

Szúnyogok keringőznek a fenyőfák csúcsain
Akár kis szökőkutak a naplementénél
Rég el kellett volna menniük
De a tél csak nem jött el idén
Utolsó táncuk egyikét lejtik
Amíg le nem száll az éj.

Bandukolok gyalog a tó felé
És tudom gyermekként is
Csak a szívemet tudtam hozni
És most sem változott ez
Így hatvan felé közeledve.

Nehéz a táskám, amit cipelek
De lelkemben az emlékek sora
Érzem, hogy megérkeztem
Erre hatalmasak a fák, pár varjú és vadkacsa
A levegő mindig kristálytiszta.

Haladtunk át a hídon a hajógyár felé
Már ötven év is elszállt azóta
Apám ismerte Pest minden szegletét
A Szúnyog szigetet is megmutatta.

Kezemben az új vizipisztoly
Felmentünk egy hajóra
Szabad szellő lengedezett
Élettel teli volt az óra.

Oly ragaszkodón szeretett
Fiam mellette szárnyakat eresztett
De 22 évesen lelke feljebb emelkedett
Fiam ezután magába temetkezett.

Lakhelyén egyszerű csöpp házak
Mégis jólelkű és kedves emberek
De így is mindent elveszíthetnek
Ó, miért e borzasztó hanttömeg?

Nem akartam, hogy így láss
Nem akartad, hogy úgy lássalak
Az emlékünk közös, más nem tudja
Megmarad örökké, miénk volt mindez.

Létezésed életet adott
Távolságod fogva tart
Megyünk tovább az utunkon
Dióbél királyfi fülemben cseng még.

Hűvös mecsekerdei reggeleken
Pompás madárcsicsergésekre ébredtem
Az első busszal a közeli kis házba mentem
Gondjaim szunnyasztva lepihengettem.

A meredek domboldal szélén
A napfelkeltét követően
Korán vénülő lelkemmel útnak eredtem
Meglepően színes és szerelmes élményekre leltem.

Ordít a csend, bárhová is lépek
Aszalódott tested sehol sem vélem
Mégis itt vagy bennem, a jelenben
A varázslatos fények homályosabban égnek
Folyton új közegben hordozom drága lelked.

Mohón számító férgek markoltak beléd, szívták véred
Otthagytak kétszer Téged
Szaggattak mézes-mázosan és sunyin
Tudtad mindezt és vélem még érzed.

A vízhiány, háborús konfliktusok, a termőföld erejének kimerülése, sivatagosodás, vagy éppen a marhahúsfogyasztás növekedése miatti a legelőterület növelése céljából történő erdőirtások következtében fellépő áradások menekülésre késztetik az embereket. Ez utóbbi esetben üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, ami a klímaváltozást is felerősíti.

Már vastagon levél borítja az iskola mentét
A sok kis virág és a pongyola pitypangok elhervadtak rég
Hamarosan vastag hó fogja itt fedni a talajt
Örökös körforgás, pusztulás és újjászületés.

Csak éppen Téged nem foglak látni soha többé már
Elmentél, bár minden nap eszemben vagy
Immár 55 éve csak Rád gondolok
Éppen úgy, ahogy Te is minden nap rám.

Szeresd az embereket
Hogy Téged is szerethessenek
Ha elfordulsz
Ők ugyanezt teszik veled.

Néha oly jó Veled
Nem is sejted
Veled, csak Teveled
Imádom a lelkedet.

Bezártad ajtódat,
Hiába csengetek!
Nem hallod?
Vagy nem akarod,
Hogy melletted legyek?

Milyen drága voltál nekem
Én édes Egyetlenem
De itt hagytál
Azóta minden idegen