A vízhiány, háborús konfliktusok, a termőföld erejének kimerülése, sivatagosodás, vagy éppen a marhahúsfogyasztás növekedése miatti a legelőterület növelése céljából történő erdőirtások következtében fellépő áradások menekülésre késztetik az embereket. Ez utóbbi esetben üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, ami a klímaváltozást is felerősíti.
A növekvő környezeti és gazdasági nyomás eredőjeként fegyveres konfliktusok nélkül is tanúi lehetünk tömeges népvándorlásoknak.
Az EU-t a migráció és a terrorizmus veszélyezteti elsősorban, de Magyarország fenyegetettsége nem túl jelentős.
Hazánkban nincsenek párhuzamos társadalmak, mint Nyugat Európában, nincsenek olyan zárt közösségek, ami célpont lehetne.
Ennek ellenére egyre erőteljesebbé válik a biztonság szubjektív felfogása. Ennek befolyásoló tényezői a média és a politikai közbeszéd.
Ketté kell választani, amit a szakértő és amit a társadalom gondol, mivel a  kettő között egyre nagyobb a szakadék.
A foglalkozások alatt megtapasztalhattuk, hogy olyan is létezik, hogy az emberek odafigyelnek egymásra és meghallgatják a másik véleményét, ami rohanó életvitelünk, mobiltelefon és munkamániás világunkban már hiánycikk.
A globalizált világ általános jelensége, hogy profitot privatizál, veszteséget szocializál. Az alacsony bérekre és foglalkoztatásra épít, amely az egyensúlytalanságot és a feszültségeket növeli, ami különösen érvényes a térségünkre is.
A termelés növekedése állandó stressz forrása. Arra kényszeríti az embereket, hogy keményebben dolgozzanak, ezzel lehetővé téve, hogy megengedhessék maguknak a rendszer által biztosított "új" javak soha véget nem érő áradatának megvásárlását.
Azt az illúziót kelti a magasabb GDP, hogy az emberek egyre jobban, gondtalanabbul élnek, holott valójában egyre hosszabb ideig dolgoznak. Lemondanak valamiről, aminek "nincs" ára (szabad idő), olyan értékért, aminek ára van (munkaidő).
Családok, szerelmek, kapcsolatok mennek tönkre a kommunikáció hiánya következtében.
Mindenképpen le kell ülniük az embereknek, érdekcsoportoknak egymással és kialakítani a közös álláspontot, ami kompromisszumokkal jár.
Bizonyos esetekben viszont úgy vélem, hogy a diktatúra hatékonyabb, mint a demokrácia, ezért ha gyorsan kell egy kihívásra reagálni, akkor ezt a módszert is lehet követni, természetesen az érintettek megfelelő tájékoztatásával.
Érdekes volt megtapasztalni a „körök” alatt, hogy olyan emberek is odafigyeltek a másik véleményére, akik a hétköznapi életben talán sosem találkoztak volna, vagy soha nem ültek volna le beszélgetni egymással.
A foglalkozások vezető szakemberek ezt a folyamatot és a szabályokat finoman és elegánsan vezették be és rövid idő alatt mindenki számára elfogadottá vált.
Sokkal jobban megismerhettük önmagunkat is a beszélgetések folyamán, aminek pozitív lelki hozadéka volt.
Mivel 2 kör foglalkozásain is részt vettem, ezért érdekes volt „tesztelni”, hogy Pécsett és Budapesten milyen volt a tapasztalat.
Úgy vélem, hogy a budapesti rendezvények során sokkal hígabb volt a hozzászólások színvonala, mivel gyakran előfordult felesleges többletinformációk közlése, Pécsett konkrétabb és ezáltal hatékonyabb volt a válaszadás, ami a résztvevők talán magasabb tudásszintjéből fakadt.
Jó volt rácsodálkozni a másik emberben rejlő rejtett értékekre és okos, előremutató megnyilatkozásokra és ez az egymásra figyelés fel is oldotta a konfliktus helyzeteket.
Az EU szakembereinek is hasonló módszert kellene követniük, mert a migránsváltsággal kapcsolatosan számtalan megoldandó feladatuk lenne.
Jelenleg vetélkedés van a tekintetben, hogy kinek a megoldása jó, ahelyett, hogy közös európai konszenzus alakuljon ki.
A közös megoldás kompromisszumot jelent, nem pedig a saját verzió elfogadtatását - erre világított rá a resztoratív módszer.