Egy senki gondolatai június 3-án

Előrevetítem: polgári és nemzeti érzelmű vagyok, ezért szólok a Nemzeti Összetartozás Napján a bennünket sorvasztó belső Trianonról.

Súlyos a gondolat, könnyű a rím,
üljetek le mellém barátaim.

Levendula, rozmaring,
asszonycsípőn szoknya ring,
szívem fölött rongy az ing.

Átlépte a négyszázat,
ilyenkor a nép lázad:
taxisblokád, hídzárlat –
robbantsunk Országházat!

Mi "demagógok," "hazaárulók", "irigy" gazemberek tényeket közlünk! Nem csak önmagunkkal törődünk, a saját jólétünkkel, hanem az is érdekel, hogy másokkal mi történik, mások hogyan élnek. Mi irigy gazemberek úgy gondolkodunk, hogy a stadionok, meg saját szórakozásra épített kisvasutak helyett a szegényekre, a kórházakra kellene költeni a pénz.

Elbúcsúzott a tavasz
Melegét odaadta a nyárnak
Szépen nyíló virágait
A nevető napsugárnak

Ragyogó napsugár élteti a mezőt
A ringó búzatáblát, a zöldellő erdőt
Vidáman csipog a madárfészek alja
Szorgos madár eteti fiókáit
nőjenek nagyra

Kollaborációnak, az értelmiség árulásának minősül-e, ha a balliberális írók, művészek pénzt fogadnak el „a kultúrát is diktatórikusan” vezető Fidesz-kormányzat intézményeitől? Ezen a kérdésen vitatkozik hónapok óta a balliberális holdudvar.

Álmok mezején megáll minden fény 
árnyékok semmiről nem vetülnek,
elindulok majd egy ismeretlen világba
ahol a galambok is némán repülnek.

Köszönettel: Mamynak és Erikának

Ma éjszaka nem tudtam aludni, s mert nem szeretek forgolódni az ágyban, kerestem egy filmet, míg újra nem jön álom a szememre, addig nézni fogom. Végig néztem, s közben arra gondoltam, ismerem a történetet. Rád gondoltam és Erikára.

Mint gyors patak
Ősi sziklákat repesztve
Rohan előre, útját nem nézve
Úgy mennek el ifjak, de
Hazát nem feledve!

Mint gyors patak,
De célját eltévesztve!
Száguld mindig csak előre
Útjában elsodor,  mindent,  ami szent!
Ami egykor szép volt idelent!

Hol a fény víztükörben fürdik,
Partján szíved, messzire vágyódik,
Képzelt boldogságba, egy látomásba,
Egy gyönyörű csodás, képzelt világba.

Színes virágszirmokat sodor
A vad nyugati szél
Mint egykor virágcsokorral megleptél
S kérve jöttél felém

Én „Igent” mondtam neked
Öröm varázsolta el szívünket
Negyvenkilenc hosszú éve már
Duna vízén táncot járt a napsugár

A dicsőség mindig másnak jutott,
míg nekem csak, az írás marad,
ám hiába lettél, mindig más babája,
ha az én ajkam zárja, a te édes ajkad.

Ordít a csend, bárhová is lépek
Aszalódott tested sehol sem vélem
Mégis itt vagy bennem, a jelenben
A varázslatos fények homályosabban égnek
Folyton új közegben hordozom drága lelked.

Mohón számító férgek markoltak beléd, szívták véred
Otthagytak kétszer Téged
Szaggattak mézes-mázosan és sunyin
Tudtad mindezt és vélem még érzed.

Emlékeimbe mindig visszatér
Egy gyermek, s kutya barátsága mit ér
Öröm volt őket látni
Boldogságban, önfeledten játszani

Szeretetük nem volt futó kaland
Boldogan játszottak az idő szaladt
Kutya ugrándozott, táncot lejtett
Az ő szíve soha nem felejtett

Húsz éve történt,több is már talán
Háború dúlt, Vajdaságban, s Szabadkán
De elnémult a fegyver, elcsitult haragja
Virágot küldött hálából egy anyóka

Kaktusz virág-„ Lelkem fehér lesz virága”
Ő csak mondogatta hálából adja
Fehér virágú kaktusz,szeretet virága
Nálunk, Szegeden, Ő a háború elől lelt megnyugvásra