Hol volt, hol nem volt, éltek egyszer a kedves Tündérek, akik nem tudtak repülni. Szárnyuk az ugyan volt, de nem tudták használni. Egész nap táncoltak, vidáman léteztek, éltek szárnyak nélkül is tartalmas életet.
– Minek nekünk a repülés – mondogatták mindig, – ha gyors lábainkon bárhová eljutunk?

Elég! Mondtad, ha elfáradtál.
Elég! A lépcső, elég az emelet.
S a szatyor, ha telis tele van,
legszívesebben leülne veled.

A  küzdelem, megacélozza
zsigereidet.  Nem hagyod el magad,
és eljössz. ha kényszer nélkül is,
örök edzésben vigyáz rád agyad.

            Kányádi Sándor emlékére

Gyere velem igaz útra,
felhőbe vájt alagútba,
üljünk az időnek háttal –
szökjünk meg a napsugárral.

A csönd vászna ragyog.

Ébredő tájak szivárvány ragyogásában
gyermekarcú fák suttognak.

Egyél meggyet!
Eredj, szedjed,
ha nem, vedd meg!
Ne csak egyet –
ezeregyet!
Rossz a kedved,
tested tesped,
lelked szenved?
Ördög kerget
böglyöt benned?

Nászra készült mind a kettő,
te és a tél fehér ruhát, fátylat öltött,
utat fehér szirmokkal, pelyhekkel szórta,
majd jégkristályokból fűzött gyöngyöt.

Eresz alatt jégcsapoknak sokasága
harci lándzsaként, ijesztően függtek,
kibomlott felhőkből Napnak sugarai
olvasztották, majd csilingelve peregtek.

Arany kezű nagyapám,
még megvan a rokkája,
néztem sokszor elbűvölten,
mivé lesz nyúl bundája.

Angóranyúl nyírásával
kezdődött el a munka,
osztályozott, fésült szőrét,
oly ügyesen fonállá fonta.

Istenáldott két kezét,
mellyel mindenhez értett,
ej, de sokszor hiányoljuk
az önzetlen segítséget.

Lejárt az útlevelem.
Hazámba zártan
most aztán mi lesz velem?
Én nem ezt vártam:
meglehet, hogy keverem
a kort nagy bátran –
nem Kádár van szerveren
a Windows-os tárban?
Orbános a szerelem
Magyarisztánban!
Mehetnék hát fesztelen,

Köszönöm a csodát
A gyönyörű kirándulást
A hegyeket a völgyeket
A forrás vizeket
A testvéri szeretetet.

Köszönöm a sok színű, nyíló virágot
A hegyeket, dombokat, mit szem látott
A millió éves sziklákat a Pannon tenger helyén
Az erdő rengeteg rejtekén

Kányádi Sándor mondta, hogy a költemények korszaka lezárult.

A bika is legel, nem csak a tehén –

majd pont ő hízik meg a bika tején…

Nem mehetek sehova,
tanúm erre Jehova –
itt ülök a sittemen,
börtönőr az istenem.

Apa, emlékszel, akkor is esett,
koporsód köré nőtt a gyülekezet,
most kinek varrod az esküvő ruhát,
ugye, hányszor öltöztetted a próbababát.

Négy évtized az már hosszú idő,
akkor három unokád búcsúzott tőled,
ma már számuk ennél több lett,
a valamikori élet legendává érett.

Gondolattöredékek apák napján a médiáról, médiákról, manipulált médiumokról, rólunk

Már régen e kies partokra vetődtem,
 berendezkedtem, szépen, vélten élhetőn,
kényelmesen, megfürdőztem a kéjekben
szelíden, volt szeretőm, lett is háztetőm.

Valami mégis űzött, folyton mardosott,
hogy előttem áll még egy fontos feladat,
 a megszokás vagy az akarat megkopott,
nem tudtam legyőzni a lágy hullámokat.