A bika is legel, nem csak a tehén –

majd pont ő hízik meg a bika tején…

Nem mehetek sehova,
tanúm erre Jehova –
itt ülök a sittemen,
börtönőr az istenem.

Apa, emlékszel, akkor is esett,
koporsód köré nőtt a gyülekezet,
most kinek varrod az esküvő ruhát,
ugye, hányszor öltöztetted a próbababát.

Négy évtized az már hosszú idő,
akkor három unokád búcsúzott tőled,
ma már számuk ennél több lett,
a valamikori élet legendává érett.

Gondolattöredékek apák napján a médiáról, médiákról, manipulált médiumokról, rólunk

Már régen e kies partokra vetődtem,
 berendezkedtem, szépen, vélten élhetőn,
kényelmesen, megfürdőztem a kéjekben
szelíden, volt szeretőm, lett is háztetőm.

Valami mégis űzött, folyton mardosott,
hogy előttem áll még egy fontos feladat,
 a megszokás vagy az akarat megkopott,
nem tudtam legyőzni a lágy hullámokat.

Sűrű erdő mélyén kanyargott egy kicsi csermely elbújva az avarok között. Avatatlan szem észre sem vehette, annyira kicsi volt. Nyári szárazságban talán még víz sem csordogált benne. Ha esett, akkor megduzzadt, s a környék növényeit bőségesen ellátta nedvességgel. Gyakran madárkák is leszálltak a magas fák ágairól oltani a szomjukat, vagy az erdő kisebb nagyobb állatai mohón kortyoltak belőle.

(A kép forrása ingyenes, bárhol felhasználható: https://pixabay.com/hu/bora-bora-francia-polin%C3%A9zia-685303/ )

Én szép hazám, te szép Magyarország
Kárpátok ölelésében ringó rónaság
Ki látott még ilyen csodálatos országot?
Ha rád nézek mosolyog az orcád
Nagy folyóid hegyes, dombos tájat
Kék szalagként átkarolják, részekre szabják

Megváltani a világot
az volna csak a szép,
olyanná válni mint
egy sas mint ki égre
röpteti életét

Újból álmodtalak az éjjel...
Milyen régen is volt az utolsó álmom!
Viselted a kínt büszkeséggel,
s mégis hagytad, a fájdalom átformáljon.

Koldus vagyok, jaj, a szerelem koldusa!
És mint árva gyermek, ki éjjel felzokog,
S kérdi remegve: hát szeretni nincs joga?
Ez átkos életben hát én is oly’ vagyok…

Mikor  látod a gyermek szenvedését
Mikor nem jut neki kenyér
Mikor asztalán nem gőzölög az étel
Mikor nem jut ruha, s könny ül szemén

Akkor kéred Istent , imára kulcsolod kezed
Akkor szívedben kinyílik a testvéri szeretet
Akkor segíteni  indulsz, s letörölni a könnyeket!

Ne mutassad soha boldog arcodat,
Lesz aki keresi benned a hibákat,
Szép álmod csodás reggelbe fakad,
Ne meséld el soha éjszakai álmodat.

Ha egyszer odébbállok,
A kör közepébõl majd hiányzok,

   Ma elszorult a szívem arra a gondoltra, hogy valamikor szerettünk vonatozni, és ma félve szállunk fel rá.  Fonyód Kaposvár között már csak egy-két piros kocsira töpörödött az egykor öt-hat vagonból álló szerelvény, mely Lengyeltótiig meg sem állva araszol át a haldokló tájon a tőzeg feletti töltésen. Pattognak alattunk a talpfák, a sínek meg a krampácsolók csákányai után sírnak.