Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás– tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr a sötét erdőben egy hatalmas barlang mélyén élt a félelmetes hétfejű sárkány. Éjjel– nappal ijesztgette a környék lakóit. Minden holdtöltekor egy hajadont kellett neki vinni ajándékba. Ha ezt nem kapta volna meg, akkor bizony kénköves tűzzel elpusztította volna a közelben lévő falvakat és városokat.

(Kép forrása: ingyenes  https://pixabay.com/hu/f%C3%A9rfi-s%C3%A1rk%C3%A1ny-cs%C5%91-izol%C3%A1lt-a-p%C3%B3z-1078830/

/Önvigasztaló szonett/

Üres a zsebed, de szabad a szíved,
Nem mész fejjel neki kemény falaknak,
Örülsz annak a kevés jó falatnak,
Amit szerény sorsod elébed vetett.

Nem húznak mocsárba mohón a kezek,
Bankok és uzsorások fel nem falnak,
A mérték, türelem melletted vannak,
Szűk, de élhető a feszített keret.

A nagy szerelem,. az élet zuhatagja,
az élet sója, a só élete.
önmagát adja, s olvad. lassan eltűnik.

A gondolat, mint leggyorsabban száguldó
vihar, örömben utazik, szalad
előtted, s utánad is .A fénynél gyorsabb..

Ma ,d.u. 3.kor búcsúzunk a legdrágább, legjobbszívű testvéremtől, Erdős Lászlótól. A szavak eltörpülnek...

avagy a kalász illata

Egy régi-régi nyári reggelen,
az iskolai szünidőim részét,
egyik nagyiéknál tölthettem,
hol hallom vonatnak füttyét.

Újra kerestem megálmodott arcodat,
szemed fényét, hol napsugár fürdött,
és nem tudom, jaj, melyik, mikor vakított.

Egy pillanatra még a szellő is megállt,
bámészkodva ott, szoknyádat fújta,
 s gondolatokat tekert vad derekadra.

Balatonfüredi Anna bálon szólt a muzsika,
De az én szívem gyógyulni ment el most oda,
Álmodó lelkem játéka ideküldte ifjúkoromat,
Mutatta, milyen, ha első bálozó fogná karomat.

Iszom a Nap fényét magamba mélyen
Egy homokra vetett kopott nyugágyban
Fanyar idő ízét a számban érzem
Hullámok mossák a partokat lágyan
Élnek és nyüzsögnek új medret ásnak
Az évezredek torlódnak keverten
A víz új partokat rakott magának
Hullám hullámon az emlékezetben

Ez a hőség tetemes,
ha megsülök, te temess:
hideg földbe, jégverembe,
nitrogénes kék terembe,
fagyállót tölts szét erembe,
áss el éjjel félelembe,
fagyott rögös kényelembe –
magányomban légy velem te…

 /Búcsú László öcsémtől/

Zokog a lelkem, fáj a szívem
Miért hagytál itt bennünket testvérem
Szerettél minket, ahogy mi is
Jó lelked volt, szeretett az isten is

Minden szó, csak gyenge vigasztaló
Szívünk fáj, nem ad megnyugvást a szó
Mindenkihez volt kedves szavad
Az elesetteknek megnyugvást adtad

Van egy hold földem a Földön.

Ez hány föld holdnak felel meg a Holdon?

...még egyszer utoljára látnom kellett őt...
Nem tudtam és nem is akartam elmenni szó nélkül, mindenféle búcsú nélkül.
Hátra néztem és Ő ott állt a nővérével.
Találkozott a tekintetünk - utoljára - és én lassan elmosolyodtam...
Ez volt a legkevesebb és a legtöbb amit akkor és ott tehettem...

Mondd mit tennél a helyemben -

nekem GPS van a fejemben???

   Nem titok, más is megteszi: rendszeresen teszek fel verset a poet.hu-ra is. Legutóbb a "Templomban" c. versemet tettem fel, ami gyakorlatilag most már biztosan nem lesz ott olvasható, mert hosszú várakoztatást követően a "Figyelő" kiírta: a főmoderátor bírálja el a versemet.

575575

Gondolj rám, mikor legjobban szeretkeznél.
Mikor zongorán játszana kezed.
Mikor a kívánalom beteljesedne,