Kétségek szonettje

Attól féltem, tehetségtelen vagyok,
Mert  kétség kísért, béna kishitűség,
Éjben bolyongtam, csak a csillagos ég
Biztatott, oldották búmat friss
Habok.

Magam oktattam, ástam az alapot,
Nagyok mutatták, hol a kezdet, a vég,
A harmóniát, hogy  gyógyít a szépség,
Mit szegény fajunk az Istentől
Kapott.

Jöjj Mátyás, Te igazságos!
Törd meg újra a jeget!
Szenvedett e föld népe eleget
Őrizd meg, védd meg nemzeted

Átölelsz... két karod körém fonod,
érzem közelséged, bőröd, arcod,
jó ez az érzés, az ölelésed,
szemed csillogása, közelséged.

Valahai iskolatársak kortársaim,
kikkel együtt töltöttem iskoláséveim,
harmincheten mind közös osztályba jártunk,
mióta megvolt a ballagás egyre fogyunk.

Szűkül a kör fa árnyékába szorulunk,
egymással futtában is ritkán találkozunk,
Lajos most te üzentél angyalokkal nekünk,
régen kőműves voltam télen pihentünk.

Esik a jó, fejéredik,
javasodik a világ –
alkalom adódik
jóembert építeni…

2019.01.22.  Cs.T.

Dél van, delet harangoznak,
De más ez a harangszó
Lelke van a dalnak, harangnak
Más, mint eddig szólt
Most a” Himnuszt” zengi
Fel az égig, Istent is örül neki .

Furcsa dolog az emlékezés,
Mondtad, óvónő és édesanya
Leszel, de másnak ez kevés,
Kiesett kezedből a játék baba
 

sötét fellegek gyűlnek az égen,
lassú eső áztatja a tájat,
megtisztul a föld, a fa, a lélek,
körbevesz a friss illat, szétárad

Úgy hetvenen túl
az átgázolt hegyeken,
amit hátrahagytam
azt már nem keresem.

Mikor a sínek sehová nem vezetnek,
és elcsitul a gének halálos harca,
boldogok azok, akik már nem érik meg,
világunk hogy ítélte magát kudarcra.
Nem lesznek majd zászlók és fennkölt himnuszok,
a művészet, a múltunk a semmibe vész,
minden a szent-anyagcsere körül forog,
mítoszaink elsöpri a globális ész.

Fekete fellegek, hogy gyűltek,
majd fejünk felett tornyosultak,
ijesztő habdunnának tűntek,
ahogy a magasban vonultak.

    1973-ban, két év elmúltával azóta, hogy otthon voltam, megint nem bírtam magammal. Pistát állandóan szekáltam: belehalok, ha nem mehetek haza. Végül megbeszéltük, ő otthon marad és én megyek a gyerekekkel.
- Miért nem jöttetek mindnyájan? Pityu nem vágyott haza?

Vendégeim lesznek –
véremből valók.
Majd sok csokit esznek,
mert csoki falók!
A hátamra ülnek,
s biztatnak: gyí
papa, s ez a fülnek
zene – valódi
csoda. Én vágtatók
velük mesében,
felhők közt láthattok,
Hold közelében,

Ég a tüze a felkelő nap korongjának
Csak egy nap múlik el, hozzád elér
Eljön az est lehunyja szemét
Búcsúzik, mint, ha szólna
Ég áldjon, Isten veled
Soha nem ébredek, nem lesz új kikelet

575575
A rohanásban, durr,  ütközöl a falnak
s megnyílik. Pöfög ott egy új vonat.
Kezedben a sok plajbász szemed válogat.

Hová is üljek? A rajztábla Rád nevet,
örök társad lesz, és cipelheted.
Az ábrák: apró lányok táncolnak veled.

Mától jelszóval védem magam,
titkos ikon a rejtekem:
csak akkor értitek meg szavam,
ha átvergődtök a verseken!
Verseim narancsliget fái,
rózsakert pompázó bokrai –
hegyek, amikről idelátni,
hol a teljesség kész bomlani…