Az én apám nagyon szép, majd két méter magas, sudár, izmos testű férfi volt. Az asszonynép bolondult utána, szegény anyám nagy bánatára, de apám hű volt a szerelmetes asszonykájához, mégis ő volt a család fekete báránya, a falu rossza.

Hallottad már a jegenye énekét,
amint a felhőkkel járta ősi táncát?
Telekarcolva kottákkal az ég,
s dalolta élte sudár románcát.

Magasba tört lelke az égig ért,
lombja az angyalokkal énekelt.
Karcsú teste az anyaföldig ért,
árnyékában fáradt vándor figyelt.

Úgy szeress, hogy szégyenpírjába bújjon az éj,
mikor hevesen ölellek, s titkon benned égek el,
és suttogásaim takarják rejtett asszony bájaid.
Holt csókok egykor özönének édes ritmusára
ringok a semmiben, és viszlek magammal,
majd simulunk az oltárra feszült selyembrokát
hűvös ráncainak lágyan lehulló Isten lehelletébe,

1920-at írtunk.

Jenő, miután visszatért a háborúból, sebesülten, csalódottan, bal szemét elveszítve, üvegszemmel pótolva a szülői házhoz ment. Szülei - a történtek ellenére - örömmel fogadták, ápolgatták, mindent megtettek, hogy a kedvében járjanak. Egy ideig nem is volt probléma.

   1914-et írtunk. Az első világháború kemény időszakának első éve. A háború az európai nagyhatalmak érdekütközéseinek következtében tört ki. Ezek 1914-ben két nagy szövetségi rendszerbe tömörültek: az antantba, melyhez Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia, míg a hármas szövetséghez Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország tartozott. 

1900. december 15.

Megszületett egy új remény, egy új élet.

Nincsenek szülők - de van árvaház, vagy inkább lelencház?

- Nézd, Apu, integet az angyal! – mutat a rózsaszín kabátos kislány a magasba.
- Gyere már, elkésünk! – mordul a férfi fel sem pillantva, miközben keresztülvonszolja a téren.

575575
Egy zsidó asszony: könnyek a kereszt alatt. 
Kövek, nagy kövek, mind mozdulatlan. 
Lejjebb még a pirosló parázs füstölög.

Évszázadokon át Szentlélek tűzlángja, 
Pünkösd ünnepe, Istenajándék... 
Csíksomlyó emlékezés s a tűz beléd ég...

575575
Taníts meg engem hinni az emberekben.
Amit mondanak, hogy úgy van, s úgy lesz, 
s kell igaznak élni a nagy tévedésben.

Uram, taníts meg hinni a szerelemben.
Kikerülni a vágy hazugságát.
S ha van lobogó tüze, melegedni még.

Nyakunkra fojtó hurokként ül
A sokadik szédítő hőhullám,
Napjaink sora meg-megszédül
Vibráló kénköves kontúrján.

De képzeletünk messze repül
Könnyű, azúrkék habok felé,
Mert testünk, a gyenge, ha meg is feszül,
A lelkünk csakis a Jóistené.

Hangos szóval kiáltok a magasba,
Az Apátság fala néma marad!
Nincs már visszhang, ami kiált,
Nincs felelet, néma a szád!

Messze látok a Balaton víztükre felett,
Kérdésre nincs, nem jön felelet!
Imára kulcsolom kezemet,
Az oltár előtt letérdelek.

Csillagszempár, ragyogj le rám
Emelj a vágy éjmosolyán
Fordulj felém, lépj most közel
Szerelem vár, fénye ölel

Próbálom megfejteni, tudni a titkot,
ami valahol jól elzárva pihen,
de nem azt, hogy miért így nézek ki,
sem azt, hogy a hajam miért ilyen.

Vajon hol van bennünk a lélek,
hova rejtette a teremtő?
Az agyból, vagy a szívből,
honnan vehető elő?

Az árnyak,
a fények,
körbeölelnek éteri lények.
A nap sugara ontja éltető fényét,
árnyak kísérik minden lépését.
Puhán érint,
melegít szíveket, felvidít,
életre kél a táj,
a kis patak kacagva csordogál.
Béka brekeg,
párját várja,
kákalevél otthonába.
Pitypang nyílik, ernyőcskéje száll a légben,

Itt hagyom a szívem,
mely érted dobog.

Hogyan áll egy árnyék, mit susog a szél,
tenyeredben a redő jövődről mesél?
Jelek az égen, jelek a földön,
jók-e, vagy rosszak, vajon ki döntsön?

Érted vajon a némát, a csendes perceket,
te tudod, mi igaz, mi csak képzelet?
Kérdezz meg egy bölcset, hallgasd a tanácsát,
talán veszed majd finom adását.

Mennydörgés morajlik végig a tereken,
hullámzás csapong a gyanútlan szirteken,
habokba süllyed a Nap, minden feketül;
képzeletem most is csak hozzád menekül.

Szélvihar kutat az elhagyott strandokon,
magához szorít a magányos partokon,
nincs titkom előtte, ő jól ismer engem,
hiszen benne él minden lélegzetemben.