Kiteljesedtél - mondják,
és furcsán néznek rám.

Messze nézek.
Elgondolkodom
sebbel-lobbal elsuhanó életemen.

Tükörbe nézek.
Árkok arcomon.
Erek dagadnak,
szeplők táncolnak,
ölembe ejtett, megfáradt kezemen.

Kiteljesedtem?

Még álmomban is
a magány ölelt,
oly szorosan,
nem engedett lépnem,
lélegeznem,
csak ölelt,
már fájt,
nem ellenkeztem,
engedtem,
mert éreztem,
a magánynak is az fáj,
ami nekem,
hogy senki
nincs mellettem.

Itt vagy velem, minden percben,
a hajnali pirkadat arcomat simogató csendjében,
a nap első huncut sugarában,
a madarak szerelmes dalában,
a tavaszi eső vetést növelő cseppjében,
a számban olvadó eper ízében.
Az életem része vagy mindennap,
ha látlak, szerelmünk szárnyra kap!
Én érted mondok esténként imát,

Kicsi fészek eresz alatt,
benne sárga csőrök,
közelében faágain
ott ülnek az őrök.

Vigyázzák a fiókákat
gondos madárszülők,
a környéket, háztetőket
folyton felügyelők.

Dolgoznak és hordják
a finom eleséget,
legyen bármely kicsi a száj,
annál jobban éhes.

Sanyi és Éva városban nőttek fel, szerető családi légkörben. Mikor elhatározták, hogy közös életet kezdenek, közös terveket szőttek, amely szerint esküvőt tartanak Isten és ember előtt, annyira bíztak egymás tartós szerelmében, szeretetében, hűségében.
Sanyi így szólt szüleihez :

(Felvidéki Magyar nap: május 18.)

Boldogan jártam én a Felvidéket,
Magyar szó, magyar barát fogadott.
Duna választott el minket,
Mária-Valéria híd utat nyitott.

Kiskoromban vonatról néztem a komáromi hidat,
Nagy ívei az ég felé nyúltak.
Gondoltam; ezért nem tud átmenni rajta senki,
Az ívekről a Dunába lehet esni!

Jóslatok, jövendölések
borús jövőt festenek,
pokol bugyrát ígérik 
az itt maradt lelkeknek.

Komor felhők az égen,
sivár lesz szép világunk,
sokáig nem látunk napot,
elhervad a virágunk.

Torkodat levegő fojtja,
por marja a szemedet,
nem lehet elbújni tőle,
szorítja lélegzetedet.

   A faluban tánciskolát indítottak. Teca és Panni beiratkoztak, szorgalmasan jártak, és megtanultak táncolni. Nem csak a lépéseket, hanem partnerrel is, mivel akkor társastánc volt a divat. Időnként össztáncot rendeztek, amelyre bárki kapott belépőjegyet. Lehetőség nyílt arra, hogy új partnerekkel is gyakorolják a tánclépéseket. Egyik alkalomra készülődve Panni így szólt:

Szemeimet Rád szegezem,
Nem veszíthetlek el.
Te látod futásomat,
Tekinteted óv engem.

Bármerre is járok,
Mindig visszatérek hozzád,
Mert Te vagy a menedékem,
Biztonságom az életben.

Mint gyermek, ki bontogatja szárnyait,
Elfutok, de visszahúz a szívem.
Vissza a Teremtőhöz, a nyugalmam,
A békességem forrásához.

Talán eljön egy nap,
Amikor elmondhatom,
Ez már megérte.

Talán eljön egy nap,
Amikor előre nézhetek,
A múlttal nem törődve.

A jelenben élve reménykedem,
Bátorítjuk egymást e kusza létben.
Ki tudja, tudhatja, mi lesz a vége…

A segítő kezek diadala, reménye
Ad hitet, és
Visz tovább a jövőbe…

    Vidéki háznál, ahol állatokat tartanak, mozgalmas az élet. Józsi és Joli koránkelők, mindennap Kukori hangjára ébrednek. Olyan pontos az, mint az óra. Ezután kezdődik az állatok etetése.
- Jolikám, te is kérsz egy kupicával?