A csend most mélyebb bennünk,
mint a hullámzó tenger alja,
egy űr maradt, hol a lélek
csak a Te hangod hallja.

Füle a szívnek, de hiába vár,
nem jön több felelet,
néma a határ.

A fény, mit hagytál, még itt ragyog,
egy emlékfoszlány, egy kedves sóhaj,
mit két szép szemed itt hagyott.

Mosolyod képe lelkünkbe vésve, fájdalmas emlék,
szólnék hozzád, de már késve.

A perc, mikor elmentél, szívünkbe égett,
egy soha el nem múló érzés végett.

A hiányod súlya napról napra nő,
de tudjuk, lelked már szabadon száll, akár égen a felhő.

Ég veled, drága, s a csillagok közt járj,
hol nincs már fájdalom, se könny, s semmi se fáj.

Ég veled, míg mi itt lenn emlékezünk rád,
s szívünkben őrizzük szép emléked tovább.

De ne feledd, a találkozás reménye bennünk él,
egy másik világban, hol nincs más, csak szeretet és fény.

Addig is vigyázz ránk onnan fentről, kérlek.
Ég veled, szeretett, ég veled, most sóhajaink Hozzád felérnek.

TM