Nem kell szerelem,
én kedvesem,
csak bújj ölembe
titkon el.
Csak úgy,
nem szerelmesen,
a világ megvetését
majd én elviselem.
Te csak maradj így,
nem szerelmesen.
És hol eltűnnek majd
az erkölcsi határok,
legyél nekem te
a titkos bejárat.
Mert tudod, mily nagyon akarlak.
Megérdemellek már
egészen magamnak.
A herceg fehér lován
régen elvágtatott.
Öreg gebémmel
nyomot hagyok,
és a sorskönyvedben
régen ott vagyok.
Azt ezentúl figyelmesen,
mosollyal lapozhatod.