Drága Barátaim!
Szunnyadjatok szépen!

Ebben az erdőben, manók éldegéltek,
tündérek énekeltek, vígan zenéltek,
harkály kopogta fákon az ütemet,
mogyorót mókus vidáman csörgetett.
Madarak fütyülték, kedvenc nótáikat,
vaddisznók kérték táncra kocáikat.
Táncolt az erdő, bólogattak a fák,
nem láttak még soha ilyen csodát.
Ebben az erdőben csodák születtek,

Szárnyal a lélek
fényalagútba`,
testtelen élet,
véges az útja.

Mennykapu ködben
áll a határon,
csend nyugodalma
érzik a tájon.

Íme a végcél,
melyre úgy vártál,
földi világban
épp ide vágytál.

Ősz öregember,
kulcs a kezében,
arca sugárzó,
béke szemében.

Az idő indái befutották falát,
ablakain beköszönt az elmúlás,
kopott ajtaját többé nem festik le,
karnyújtásnyira van a végső megnyugvás.

Még várja az álmodni, pihenni vágyót,
a hímzett párna abban reménykedik,
hiába foszlott, varrása megfakult,
talán egyszer még ölelik, előveszik.

Tér és idő játszott velünk,
Találkozás járt csak nekünk.
Jöttél aztán újra mentél,
Veled lenni úgy szeretnék.

Hosszú volt a várakozás,
Elhervadtak mind a rózsák.
Illatuk is elszállt velük,
Benne volt a mi szerelmünk.

De te mindig újra hoztad,
A rózsáid illatoztak.
Öleltük egymást reszketve,
Újra mentél, engedtelek.

Egy kicsi bolond fehér kecske,
hogy legyen neki jó tejecske,
felmászott a fára,
de szegény kis pára
csak sírt, hogy valaki megmentse.

2021. október 5.

Kép: Pixabay ingyenes képek

Mesélj még anyu! Én hallgatlak!
Körülölel az álomvilág,
karjába vesz egy égi manó,
s tovarepít a kíváncsiság.
 
Mesélj még, anyu! Várnak csodák,
varázsvirág, tündérek, mackók,
oroszlánok, a hét kis törpe, 
színes, tarka, réti pillangók.
 
Mesélj még, anyu! Álmos vagyok!
Vár erdő, s a három kismalac,

Még mindig szeretem a mesét,
csak nézem, csodálom a szemét,
vonzó és csodás vagy, meseszép,
rólad dalol madár, csiripel veréb.

Még mindig szeretem a mesét,
hangodat úgy hallom, mint a zenét,
hallgatom s nézem magas, ívelt szemöldököd,
ahányszor nézlek, kihozod belőlem a kisördögöt.

Boldog születésnapot!

Jártál e ezüstpatak partján,
ahol muzsikál a tarajos hullám,
hol a virágok néked nyílnak,
sűrű lombok téged bujtatnak.

Vagy jártál e amott a rónán.
hol gémeskút pihen lustán,
ahol a poéta verset ír neked,
kérdi, vagyok e kedvesed.

Mikor iskolába kerültem,
először félénken leültem,
első osztály, és ott a nagyok,
éreztem, milyen kicsi vagyok.

Tanár bácsi csendes volt hangja,
ijedt szíveket megnyugtatta,
félelmem hamarosan elszállt,
biztatón nézett az a szempár.

Színes foltos lombszőnyegét,
terítette mint köpönyegét,

Párát hogy lehel, Drávánknak a medre,
sűrűbben vágyok már kicsit a csendre,
ám az őszi estek is, lehetnek meghittek,
milyen szép, mikor a szélcsengők zenélnek.

Érzem leheletét októbernek,
a beérkezett őszi kábítószernek,
fekete noha illata csalogat,
vízfelület lehel párapamacsokat.

Hát megjött az ősz, itt van újra,
lassan kesztyű kell a fázós újra,
nyálkás leveleken csusszan cipő,
már hallgat a hegedűs ciripelő.