A hajnal lassan kitárja kapuját,
halvány fény botorkál az ég alján,
bejárja a környék minden zegzugát,
aranyba borítja az egész határt.

Még álmosan üdvözlöm az új napot,
varázslatos színeit csodálom,
tegnap még kergettem a holnapot,
ma már teendőim számlálom.

Öreg fának gyökerei
hosszúra nyúlnak,
koronáján lombok között
ősi regék bújnak.

Törzsét szelek és viharok
keményen megedzették,
apró ág, ha nem volt erős,
azt biztosan letörték.

Formálódott, oly nagyra nőtt,
nyáron árnyékot adott,
rajta ringó kis fészekben
sok fióka tátogott.

Vajon ki mondta először,
hogy teremtsünk embert?
Mi ihlette meg
a teremtő mestert?
A világegyetemnek mely bugyrában,
melyik apró, eldugott zugában?
Mit gondolt, mikor művét megalkotta,
hogy pont ezt a formát választotta?
Tudta végül, mire vállalkozott?
Unatkozott vagy szórakozott?
Egy rejtély, talán örök titok marad,

Zsuzsanna jelentése: Liliom

Zsuzsanna

Elmegyek, hol az éjszaka egybeolvad a nappal,
békét kötök a mézízű álmodott tavasszal.
Nem viszek mást, csak elzárt, kósza álmaim,
itt szabadok lesznek önző, buta vágyaim.

Kit érdekel, mi voltam s lettem volna, ha
nem rak rám bilincset a világ, az ostoba.
Nem értett engem, mert az biz oly nehéz,
itt már nincs remény, nincsen józan ész.

Csigaházba költözöm.
Kedvemre berendezem.
Ott majd egymagam leszek.
Letörlöm minden könnyemet.
Rideg világban nincs helyem.

Drága barátnőm, egyetlen Ibolyám!

Eltűntek a sötét tájak,
csillag ragyog Betlehemre,
istállónak jászolában
testet öltött Jézus lelke.
Harsonázik angyalsereg,
bárányokkal a pásztorok,
bevonulnak, hajt'nak fejet,
kisded szeme felragyogott.
Három király fényt követve
megérkezett nagy örömmel,
Máriának könnyes szeme,
ajándékot kap egy öllel.

A tegnapomba temettem
egy régi nagy szerelmet
tegnapomba fűztem fel
a legutolsó percet
tegnapomba hittem el
mit hazudott az élet
tegnapomba festettem
rólad egy szép képet
tegnapomba súgtam meg
hogy neked adom szívem
tegnapomba hagytam el
miben eddig hittem
tegnapomról írtam meg
egy tucat verset

Pár csirke kapirgált az udvaron,
amikor arra jártam,
kopott, festékes kapuját,
majd a nyikorgó ajtót is,
egy nyáron szélesre tártam.
Fogatlan szájából dőlt a nevetés és a szó,
öröme oly nagy volt, hogy újra van látogató.
Főzte volna legszebb kakasát,
de megállítottam dolgos kezét,
ő így is szította a tűzhely parazsát,

Egy kis lélek ott fent, az égben,
élt árván, unottan és szerényen.
Szállt volna le a gyönyörű Földre,
de a címet már rég elvesztette.

Mely testbe most hova szálljon,
lesz-e élte azon a szép világon.
Az emberek egyre csak születtek,
és megtalálták a nekik szánt lelket.

Te rongyba göngyölt élet,
miért sütsz pajzspecsétet
ráncos homlokomra?

Bajuszát pödörte épp, amint rásütött a nap,
a karaván a dűnék között mélabún haladt.
A láncra vert rabok közt az üvöltő porkoláb,
mohón kortyolta a sivatag égető porát.

Messze még a hűvöst adó, rég várt torkolat,
a karaván a dűnék közt egyre csak haladt.
S midőn vágyták már az árnyat adó éjszakát,
együtt énekelték a halálba indulók dalát.

Úgy érzem magam, mint akit
mozsárban összetörtek,
testem minden része fáj,
mozdulni is alig tudok már.
Lelkem zokogva kiált,
sokáig nem bírom,
legyőz ez a fájdalom.
Vérnyomásom ingadozik,
hol fent, hol lent,
követni már nem lehet.
Dübörög, majd kiugrik helyéről a szívem,
ez a téli meleg nem kell nekem.

Én édesem, ha jössz felém,
szerelmesen átkarollak én.
Forró csókod ízét érzem,
ölelésed felkavarja vérem.
Érzelemmel teli forró ölelésedben elveszek,
szíved dobbanása jelt ad reszkető szívemnek.
A boldogság honába
repülünk mi ketten,
szerelmünk
már semmitől meg nem retten.
A gyöngédséged nagyon szeretem,

Szívem a szíveden
édes álmot álmodik,
legyen hosszú az éj,
ne múljon soha el,
nem kell a holnap
nélküled, kedvesem.
Álmodni,
melletted ébredni,
de szép is újra és újra,
ha jő a reggel bíbor pírral.
Álmodjunk édes,
boldog álmot, beteljesülést,
örök ölelkezést,
égbe repülést
ölem rejtekén.