Az aradi vértanúk emléknapja alkalmából gyújtunk gyertyákat és emlékezünk a kivégzett tábornokokra, Batthyány Lajosra, első felelős magyar miniszterelnökünkre, s a bebörtönzött hősökre.
Október 6. szimbólum marad, a legigazságtalanabb, legvérszomjasabb ítéleté: gyásznap, de nem a halálé, inkább az elcsendesedésé és a magunkba fordulásé…
    Tekintsünk vissza az előzményekig a történelem lapjaiba; a világosi fegyverletétel napjára: Az ország kilenctized része már a háromszoros túlerő kezén. A bomló, lerongyolódott sereggel Bem apó Erdélyből szorul ki; Petőfi, a csata lelkesítő költője Segesvárnál elesett. Görgey, aki Kossuth által az egész főhatalommal fel van ruházva, hogy legjobb belátása szerint cselekedjék, kijelenti az Országgyűlés előtt, hogy a további vérontásnak nincs értelme. Ő maga pedig Bem, és a miniszterek; néhány ezer ember kíséretében, Törökországba menekül.
    Ne értékeljük ezt a tettét megfutamodásként! Remélték, hogy még kint szervezkedhetnek. Ám mint annyiszor a történelem során később is, vérzik értünk Nyugat szíve, ígérnek is, illúziót keltve a hazafiakban reményt, sőt bíztatást egy betörésre, de segítség kívülről nem jött. Az utolsó kísérletet pedig szörnyű megtorlások követték. 
    Idézek a világosi fegyverletétel pillanatából, az akkori feljegyzések alapján:

„Aug. 13-án a cári csapatok a megállapodás szerint minden oldalról a honvédsereg köré vonultak. Ekkor, csak ekkor jelentette be Görgey a katonáknak, hogy mint Magyarország teljhatalmú diktátora, parancsot ad a fegyverletételre.  Egy kis magaslatról, a cári vezér mellől nézte Görgey, hogyan hordják halomba a fegyvert, puskákat és kardokat a katonák; a zászlókat is.
Komor arccal állt ott a megmaradt honvédsereg. Volt, aki főbe lőtte magát. Görgey katonai kísérettel lett átszállítva a távoli Klagenfurtba. A várost nem hagyhatta el, de büntetlenül élt itt a kiegyezésig feleségével és orvosával. Áruló volt; megalkuvó a legerősebb hadvezér? Nem akart esélytelenül vérontást a lerongyolódott, élelmezéstől elvágott, kolerától tizedelt, széthulló sereggel, az orosz haderővel megerősített, háromszoros túlerővel szemben.
Bízott a cár ígéretében, ha előttük teszik le a fegyvert… nem kényszerből, hanem önként és vérontás nélkül, elengedik megtorlás nélkül őket.
A történelem így is, úgy is ítél fölötte. Lelkiismerete felmenthette-e? Két hónappal később hírét vette, hogy tábornoktársait, barátait, kiket ő adott a győztesek kezére.
 Aradon kivégeztek 13 tábornokot, ezen a napon gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt, akit kötél általi gyalázatos halálra ítélt Haynau, de mivel Batthyány erős sebet ejtett nyakán, csak főbe lövette Pesten, 1849. október 6.-án. A 13 aradi vértanút, kik közül négyet golyóra, kilencet, köztük a híres Damjanich Jánost is, bitófára ítélte. Rajtuk kívül még több, mintegy ezernyolcszáz ítéletet hozott ez a fenevad, melyeknek nagy részét csak azért nem lehetett végrehajtani, mert külföldre menekültek. Az ilyeneknek legalább neveit akasztatta bitóra, hogy legalább jelképesen legyenek fölakasztva. Hiába mentek a szegény anyák, feleségek Bécsbe kegyelmet kérni fiaik, férjeik számára, az emberi érzés még az udvari előkelő hölgyekből is kiveszett, akik szégyenletes elvadultságukban maguk tépték össze a kérvényeket, elkergetvén kegyelemkérő nőtársaikat, mert magyar asszonyok voltak. Az egész ország egy siralomház lett. Siratták az elítélteket, siratták a honvédség életben hagyott vitézeit, akiket mintegy ötvenezer embert a császári seregbe, a császári seregbe soroztak be, és siratták a magyar szabadságot, a letiport magyar nemzetet. Hosszú, gyászos korszak következett ezután, melyben minden megmozdulást vére3s fegyverrel fojtottak el, midőn még szólni, beszélni sem lehetett az egész országot elárasztó titkos kémek, besúgók miatt. A börtönök megteltek honvédtisztekkel, képviselőkkel, kormánybiztosokkal, papokkal, szabadcsapatok harcosaival, diákokkal, márciusi fiatalokkal….
    A határon túli török felségterületeken lévő városkák megteltek magyar menekültekkel. Hegyek erdőségek, puszták rejtegettek bujdosókat, kikre hajtóvadászatot rendezett az osztrák császári katonaság. A cár messze volt;
   Az orosz fővezér, Paskijevics, tisztjeivel együtt átadta az osztrákok kegyelmébe ajánlott csapatot. – Nem így kérte a megállapodásban Görgey -.
A szörnyű megtorlás a vérszomjas, idegbeteg Haynau tábornok vadállati érzelmei alapján valóságos hóhérmunka következett: akasztások, kivégzések, bebörtönzések.
    E korszakot így fejezi ki a szabadságharc egykori tábori lelkészének verse a megtorlások idején.- utána börtönre is ítélték…
 Tompa Mihály: A GÓLYÁHOZ 
Híven kifejezi a bujdosók életét, az egyszerű emberek vendéglátó tiszteletét: Arany János. KOLDÚSÉNEK 
Vörösmarty így fejezi ki bánatát, búskomorságát hattyúdalában, utolsó magyar versében: A VÉN CIGÁNY 
Végül az utókor gondolataival Ady Endre: GYERTYAFÉNY
Simonyi Imre: RENDÜLETLENÜL