Igen finoman fogalmazok, ha azt mondom, furcsán telt az elmúlt év. Persze, tudom, ezzel nem csak én vagyok így. De mégis, érzem, végérvényesen megváltoztat ez az időszak. Nem tudom pontosan, hogy mi történik velem, de őszintén szólva ijesztő a jelenlegi felállás. Vívódom. Saját bensőmben dúl a háború és igazán nem tudom mikor lesz már vége. Pedig annyira szeretném…

 

Olyan jó lenne nyugodtan, szépen, kiegyensúlyozottan újra kezdeni mindent. Az életemet. Vagy inkább folytatni ott ahol abbahagytam?

 

Egyáltalán lehetséges, hogy onnan folytassuk, ahol abbahagytuk tavaly márciusban? Vagy ez már soha nem fog megtörténni?

 

A kijárási korlátozások, zárások miatt majdhogy nem teljesen leállt az élet. Most már több, mint egy éve vagyunk elszigetelődve egymástól. Szörnyű az egész.

Sokszor olyan nagy ürességet érzek a bensőmben, hogy napokra lebénulok. A gond ilyenkor az, hogy a legalapvetőbb teendőimet sem tudom elvégezni. Bármit próbálok kitalálni, valami új elfoglaltságba belekezdeni, nem segít. Jószerével már semmi ötletem nincsen. Séta vagy futás (ha normális idő van), bevásárlás (ez lett manapság ’A’ program), filmezés (már ez is a könyökömön jön ki , annyi filmet néztem meg az elmúlt időszakban), részt venni az online órákon (irtó izgi dolog továbbra is), házimunkákat megcsinálni (hát nem is ettől fogok kivirulni).

 

Folyton azon kapom magam, hogy álmodozom, mit fogok csinálni a nyáron, mennyi helyre fogok menni és milyen szuper emlékeket gyűjtök majd. De mekkora nagy szórakozásokat fogunk csapni a haverokkal, te jó ég!

 

Mert ugye nyáron már majd lehet?

 

Ez a legrosszabb az egészben. Nincs egy konkrét, biztos időpont. Hogy na, akkor még két hónap és utána tényleg vége. Hanem állandó a bizonytalanság. Még ennyi, még annyi… És ez sokkal nehezebbé teszi a várakozást. Hiszen hogy legyen az ember így egy év után is bizakodó és a végtelenségig türelmes? A ’szerencse’ csak az, hogy úgy sem tudunk mást tenni a várakozáson kívül. (És félreértés ne essék, nincs szándékomban szidni senkit a jelenlegi helyzet miatt. Csak általánosságban értendő, amit írok.)

 

 

Azért vannak néha jobb napok. Például a mai is. Egész szép volt az idő, sütött a nap. Valahogy olyan másképp éreztem magam, mikor kikeltem az ágyból. Az online óráim előtt egy gyors zuhany és reggeli. Apu a kedvenc perecemet hozta a pékségből, amihez a kávé csak még finomabb volt. Tanítás után a napsütés kicsalogatott a kertbe, így tevékenykedtem kicsit ott is. Kifejezetten jól esett. Úgy várom, hogy beálljon már az igazi tavaszi idő. Akkor már több lehetőségünk lesz arra , hogy kicsit örömködjünk. A nyíló tavaszi virágok és a rügyező fák látványa. A tavasz illata, ami megcsapja az orromat egy kora esti séta közben… Ezeket mind várom.

 

Folytatva a mai nap történéseit, este a kezembe akadt egy lélekemlő olvasmány. Egészen megérintett, olyan más volt, mint amiket olvasni szoktam. Nem ismerem a szerzőt, sőt magát a történet hátterét sem, de azért volt olyan különleges, mert mintha csak magamat ismertem volna fel a leírt sorokban. Mintha magamról olvasnék. Egészen hihetetlen volt. Szeretem az ilyen dolgokat, mikor egy kis semmiség is ki tud zökkenteni a jelenlegi állapotomból és akár napokig elkísér az érzés.

Megőrzöm magamnak, így máskor is el tudom olvasni, ha szükségem lesz rá.

 

 

így ma ezzel a gondolattal fekszem le…, hogy a mai nap kicsit jobb volt, mint a többi.

 

 

Más….