némulnak már a szavak
és üresek a lapok
álmaik szétfoszlanak
őrzik fenn az angyalok

Kicsi Tündi, meg a Tibi,
két kis komisz álmodozó,
kézen-lábon sok-sok bibi,
mindenre rácsodálkozó.

Elmondom most mindenkinek,
mi történt ma énvelem,
mikor morcos bürokraták
felbosszantottak engem.

Két csöpp kis gyermek, két ér, két apró patak
napvilágot látott zordon erdők mélyén,
gyenge lábacskáik sziklákba botlanak,
majd egyesülnek Donaueschingennél.

Mostanában nem tudtam fenn lenni a lapon, az Interneten is keveset voltam, szinte semmit. Az elkövetkezendő időben is sajnos keveset leszek fenn, sajnos, édesanyámmal sokat jártam orvoshoz, most kórházban van.

gyertyafénynél ülünk
pislákol a lángja
szemünkben megcsillan
fénye és sugára

fekete az égbolt
sűrűvé lett a köd
elfeledem, mi volt
de van, mi összeköt

S akkor... megpillantottalak
egyszer már megálmodtalak
hittem, mi még találkozunk
rám nézel... s összeköt sorsunk.

Kérdezlek, mit látsz, hogyha rám nézel?
Bár attól függ, irántam mit érzel,
barátságot, szerelmet, vagy semmit,
vagy csak szimpátiát  - egy szemernyit.

Sok napot töltöttem hazámtól távol
a  közelben, s messze Európától
távoli tájak csábítóan hívtak
csodás kalandok előttem megnyíltak

Kérj tőlem bármit, én megteszem
lopózz a szívembe, nesztelen
érezzem két erős karodat
hozzám simuló mellkasodat...
Szeress majd nagyon, kedvesem!

Akkor még nem láttalak
de már megálmodtalak
álmomban dajkáltalak
majd életre hívtalak

Csendben fogod megfáradt két kezem
hajam ősz tincseit egyengeted
mosoly bujkál ajkad körül, s nekem
e perc örökkévalóság veled.

Annyit éltél, mint most a gyermekem,
de még mindig érzem, hiányod fáj,
ha írok rólad, nedves tenyerem,
és sírásra görbül szem és a száj.

még nem látlak, de már érezlek
kicsi szíved itt dobban bennem 
még nem hallak, de már kérdezlek
mikor tarthatlak tenyeremben

(Evokáció - Ady Endre: Párisba beszökött az Ősz c. verséhez)

Ablakomon bekopogott az ősz,
bebocsátást kért fáradt lázasan,
és én hallgattam halk neszezését,
zordon, de nyájasan.

Megszólsz, mert Down-kór, miben szenvedek,
pedig tudod, erről nem tehetek,
szemem, ha rám mosolyogsz, lásd, ragyog,
mert hidd el, s tudd, én is ember vagyok!