Parányi szívek édes otthona,
festett rajzokkal a gyerekszoba.
Ott, hol a színek életre kelnek,
hol csak neked, ékesen regélnek.

A falon a hősök ismerősek,
mindig vágyakozva nézelődhetsz.
Minden este új mesét álmodhatsz,
s daliákká is bátran változhatsz.

Szoktál nézni néha naplementét, 
s jártál áttetsző felhő peremén? 
Ébresztett már harmatos esőcsepp 
s szivárvány színe futott előtted?

Láttál felkelő napot lángolni, 
eltűnő házak között táncolni? 
S érezted már tüzes Hold melegét, 
miként öleli csillagseregét? 

Elmúlt egy esztendő, de Te, még mindig bennem élsz. 
Bár csillagok útján jársz, mégis, együtt, velem lépsz.
Arcod ma is, ha kell, jól tudom vállamon pihen. 
Minden gondolatod izzik, ég az ereimben. 

Lelkem egy darabja rám nézett...
Lehajolt. Átkarolt.
A magány legelviselhetetlenebb percében
nem szólt semmit, csak ott volt!
Némán. Esélyt adva!
Az elviselhetetlenhez hozzátette
a remény halvány kis sugarát.
Tündöklőn. Fényesen.
Tette ezt a maga akaratából.
Nem kérve, nem várva érte semmit!
A szeretet tiszta lángja volt.

Fáj... de már nem tudok sírni!
Fáj... de már nem tudok beszélni!
Összetört világ... kiégett pusztaság,
hangtalan szó... üvöltő némaság!
Elásott gyenge mag gyökerét keresi,
színtelen ég alatt Életét kergeti!
Könnyeim áztatta kiszáradt folyó,
sebekkel teli Lelkem, légy itató!
Gyötörj fájdalom, szaggasd lelkemet,

Illanó létünkben, mennyit ér a holnap,
kapkodó lépések, csodája e kornak,
elmúlt években megélt eufória,
csillagösvényig tartó ceremónia.

Örvények tengerén élünk, sodor az ár,
csapzottan szárnyalunk, mint szűz vándormadár,
felbecsülhetetlen töredék az idő,
mozaikokból kirakott kormiliő.

 2019.08.08.

Magában hordozott szó, akarat,
feltétel nélküli tett, vagy harag.
Érdektelen szándék, a cél közös,
valóra váltott világ, göröngyös.

Megértéssel préselt nemes jellem,
önnön szándékot vetett küzdelem.
Hazug félelem, magam áltatom,
álarc nélkül, reményem átadom.

Belváros szívében csobogó fények,
apró víztükrén a gyermeki léptek,

Hatalmas szakadékba nézek... - lelkemben béke van.
Nyugalmamat, jövőt remélek... - küzdjek, vagy feladjam?
Az élet szépséges kötelén táncolok... - értem van,
egyensúlyt magamban teremtek... - terheim leraktam.

Parányi cseppje vagy csak e földi létnek,
sodor az ár, mulandója vagy reménynek,
sorsod medrében Lelked örvénylő vigasz,
csodát rejt magában, csonkig égő viasz.

Szél kergetve Életed lassú partot mos,
sziklákat taszít a víz, múltad feloldoz,
hullámok hátán átölel a nap fénye,
áttetsző akadálya sem csalhat lépre.

Holdfény töri meg sűrűjében a suttogó fákat,
takaró alatt a hozzád vezető néma vágyat.

Gyémánt vagy, kit tálcán kínált az élet,
sorsomban kapott hű, igaz ígéret,
láncok nélkül lerakott tiszta képmás,
gátlástalanul alázatos célzás.

A múlt ösvényén hittel, Te adsz vigaszt,
a jelen fogságában mutatsz grimaszt,
táncolsz mellettem vad viharok között,
lelked, felettem palástba öltözött.

Haza, szeretet, egység a szóban,
kopott papíron maradt nyomokban,
mi volt, elvették a kor nagyjai,
hadakozó döntés viharai.

Haza, szeretet, egység a szívben,
őseink porán emlékeinkben,
regék mesélnek, a múlt simogat,
könnyező föld, szépsége hívogat.

Van egy ország a Kárpátok között,
hol a hit, sok csatában tündökölt,
a reménység nem veszett el soha,
hiába volt az élet mostoha.

Van egy ország, hol vannak még csodák,
ahol a remény mindent megbocsájt,
hol nem terem babér hazug szónak,
hol jövőt bíztatnak utókornak.

 Tündöklő váraink hős múltról mesélnek,
az Alföldön védett szürkemarhák élnek,
meleg vizű forrásból is akad bőven,
háromszínű lobogó éltet bölcsődben.

Lelked ég, szégyellt cseppjeit
dalold el, édes terheid
ne féld, hisz léted értéke,
beszéld, hisz szíved érzése.

Ragyogj a tiszta ég alatt,
a szó mind belőled fakad,
fájdalmad űz, gátlásaid...
vesd le sorsodnak láncait.

Szárnyalj szavaknak dallamán,
Életednek talapzatán,
tündökölj remény fellegén,
szelíd szeretet tengerén.

Mit ér a szó?... - kinek mondjam el?
Mit ér a szó?... - nincs aki felel.
Mit ér a szó?... - fojtott vágyad az,
ereje megöl vagy oltalmaz.

Mit ér a szó szeretet nélkül?
Mit ér a szó?... - tettekre épül!
Mit ér a szó?... - magadra maradsz,
szívedben él, s mindet visszakapsz!

2019.06.14.

Addig adj, amíg van kinek!
Egy ölelést, hogy érezzenek,
így lássák meg boldogságodat,
hogy ölelésük boldogságot ad!

Addig adj, amíg van kinek!
Egy mosolyt, hogy felejtsenek,
szemed tükrében mosolyogjanak,
elfedve a könnyet, így ragyogjanak!