Nekifeszül a lét a láthatatlan valóságnak, maga vívja harcát,
apró sejtjeidben nem bánt, csak élni akar, s megszüli ezernyi sarját.
A test összes immunkatonáját csatába küldi és hősi halált hal,

Bár az évek járnak feletted, ez cseppet sem látszik,
hisz lelkedben a kor szíveddel még szelíden játszik,
mint hűs patak medrének frissítően lágy harmata,
úgy ölel most téged e helynek csekély kis csapata.

Ö lelni szeretném szívemmel szívedet.
L átni szeretném szemeimmel életed.
E lhallgatnám napestig néma magányod,
L ennék, ha kell, lelkedben őrült rabságod.
N em kérnék semmit sem, csak csendben figyelnék,
I dőnként válladon magam is pihennék.

Két aprócska lélek, két parányi szív
a sorsnak tengerén egyszer csak kinyílt.
Nem vártak semmit, látták a villanást,
az egymást ölelő szelíd pillantást.
 
Tékozló létük, oly sok megélt kudarc
és ki tudja, most megint hova jutnak.
A félelem köntösét félretéve,

Emlékszem jól... aprócska gyermek voltam,
minden álmom még a lelkemben hordtam.
Egy nap, úgy éreztem minden elveszett,
karácsony volt, és a szívem reszketett.
 
Fenyőfa illata szállt szerte széjjel,
de üres volt a ház, sötét az éjjel,
hiányzott a szó és szerető karja,

Ö lelj kérlek át, most ne mondd, hogy nem tudod,
L elked izzó lávaként folyik arcodon.
E ngedj hát közel, ne csak magadba suttogd, 
L assan éhezel, a szó megül hangodon,
J aj a szívnek, ha zárt ajtók mögé csukod.

Zsuzsanna

Ne hagyd, hogy életed csak úgy elfusson,
időnk kevés, a döntés is szelektál.
Mindenki elindul azon az úton,
ne kérdezz semmit, ne siess, meg ne állj.

Sokan úgy érzik, hogy e nemes szert ingyen mérik,
de a szív nem egy bár, ahol azt, csak úgy kikérik, 
mégis akad a pultnál bőven, zamatos fűszer,
ott, ahol a szív szeretni őszintén, s tisztán mer.

Soha nem mond azt, hogy soha,
Oly rövid élet tovaszáll,
Holnapnak is van mosolya,
A jövő csakis rajtad áll.

2020.01.31.

Halk hegedűszó szálldogál a hegytetőn,
fenyvesek között ropogva táncol a hó,
s ahogy megérint minden ágat, reszketőn
zizzen a tájon a hófehér takaró.

Hangtalan látványán a ritmus életre kel,
a sármos szenvedély lágyan karjába emel.
Érkezése váratlan zakatol a szívem,
átadom magam és hagyom, hogy megérintsen.

Gyengédsége így hatalmat nyer életemen,
s ereje beindítja szédült képzeletem.
Sejtjeim egyesével váltanak taktikát,
az agy berkeiben így alkotnak rabigát.

Álmomban már jártam ott, s az enyém volt minden, 
a végtelen átkarolt ez volt az én kincsem.
Virágmező közepében, pokrócom tövén, 
szivárvány színű pillangók öleltek ölén.

Harmatcseppek táncolnak a szemek tükrében,
a vágy lassan ébred a lélek legmélyében.
A múlt könnyezve mond búcsút az életének,
hogy esélyt adjon a jövő ígéretének. 

Egy aprócska folt lelkem mélyén éppen ébredni készül,
titkát hordozva még, láncait levetve lassan szépül.
Kortalanságán a lét oldozza fel s ad neki reményt,
palástja szerető szívemben őrzött vad kalandregény.

Bíborvörös éjjelen ragyognak a csillagok 
Oltalmat hordozva rád találnak az angyalok.
Lelked kitárva nyisd meg hát tékozló szívedet, 
Dolgod végeztével tedd le elkorhadt terhedet. 

Mikor a lelked vágyik a békére,
hunyd be szemed, elméd hagyd szárnyalni.
Mikor a szíved vágyik a fészkére,
engedd közel, hagyd vágyad lázadni.

A sors időnként felkér egy vakmerő táncra,
arra hív, hogy menj vele a végállomásra.
Az út előtted ingatag és rejtély marad,
s csak a hit az, mi ledöntheti a nagy falat.